Fidipédia / Előadók

Bonastre, Bob

A Franciaországból érkező gitáros a párizsi jazz körökben jól ismert muzsikus. Inspirációit főként származásából meríti, Afrikában született francia és spanyol szülők gyermekeként. A gitározást klasszikus zenével kezdte, mely fokozatosan vezetett az improvizatív stílusok felé. Játékában az afrikai ritmusok szervesen megjelennek. Az európai zenei sajtó kedvezően fogadta Existence című szóló albumát, mely a német Acosutic Music Recordsnál jelent meg. Ez az album nemzetközi díjakat is kapott, Svájcban és Franciaországban. Kiválóan játszik bármely gitáros stílusban a braziltól a kortárs vagy klasszikus gitárzenékig, beleértve az elektromos gitár modern jazz előadásmódjait is. Az akusztikus gitározásban abba az irányba fejlődik, amit Ralph Towner vagy Egberto Gismonti neve fémjelez, ahol a hangoknak ugyanannyi jelentőséget tulajdonítanak, mint az azt körülvevő csendnek. Magyarországon 2003 májusában lépett fel először.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG