Amerikai születésű jazzgitáros.
Nyolc évesen kezdett zongorát tanulni, de 13 évesen inkábba gitárt válaztotta, autodidakta módon, hallás után tanulva azt. A Rutger Egyetem jazz szakán Ted Dunbar és Kenny Barron alatt fejlesztette játékát. 1990-ben egyik mentora, Jimmy Hall felkérte egy vendégszereplésre John Scofield koncertjén. Ők- Bernstein és Scofield- duoval léptek fel, s párosuk életük végéig összetartott. Még ugyanebben az évben Lou Donaldson, soul nagymester, felfedezte őket, és számos felvételén játszottak. A ilencvenes évek alat Peter a kortárs jazz élvonalában tűnt fel. szerepelt Joshuo Redman, Melvin Rhyne, Lonnie Smith és még sok más ismert zenész mellett. Tiszta, lágy dallamaival vált híressé. 2008-ban a Blue Note 7 szeptett tagja, mely a hasonló nevű kiadó 70. évfordulójára alakult. Lemezük 2009-ben EMI díjat kapott, és körbeutazták vele az Egyesült államokat is. A zenekar a Blue Note Stúdió előadóinak számait játszák, melyeket a tagok és Rennie Rosnen hangszerel át e szeptettre.






