Fidipédia / Előadók

Babos Gyula

A hazai jazzélet egyik legismertebb gitárosa, Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten. Zenei karrierjének talán legismertebb kezdeti állomásai a Rákfogó és a Saturnus voltak. Már 1966-ban első helyezést ért el a Magyar Rádió jazz-versenyén. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola (azóta Egyetem) tanára. A 90-es évek elején néhány legendás koncertfellépés következett: először a Petőfi Csarnokban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd ötvenezer ember előtt Frank Zappával; később James Moody, illetve Tony Scott, továbbá Szabó Gábor voltak partnerei. A „Sham” című hanglemez felvétele alkalmával a kor legjobb hazai jazz zenészei gyűltek össze. A lemez címében is utalt a már régóta külföldön élő, rendkívül népszerű Jinda György zenei világára. 1994-ben a SONY kiadásában megjelent a gitáros talán eddigi legjobb jazz albuma, a Blue Victory (1996), amelynek szereplői az említett PeCsa-koncerten már játszottak együtt. A lemez tizenkét országban jelent meg. 1997-ben alakult meg a Babos Project Romani, amely együttes számos hazai és külföldi fesztiválon aratott sikert az elmúlt években (Marseilles, Eilat, Bukarest, London, Kassa). A SONY cég 1998-ban "Egyszer volt..” címmel jelentette meg a Project felvételeit. 1998-ban a Take Fourral (Pege/Tomsics/Kőszegi) három lemezt vettek fel. 2001-ben Babos a legendás Herbie Mannnel készített felvételt. Legújabb albuma, melyet a világhírű ütőhangszeres művésszel, Trilok Gurtuval közös koncerten rögzített, „Hetvenöt perc” címmel 2004-ben jelent meg limitált példányszámban. 2005-ben új felállásban, Babos Project Special névvel léptek a közönség elé. Díjak: eMerton Díj (1991); Szabó Gábor Díj (2003) Diszkográfia: Kinn és benn (Solo, Hungaroton,1989); Blue Victory (SONY, Columbia, 1996); Egyszer volt… (Sony Columbia, 1998); 75 perc (Heart Music, 2004)

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG