Fidipédia / Előadók

Bacsó Kristóf

Bacsó Kristóf 1976-ban született Budapesten, szaxofontanulmányait Lakatos Ablakos Dezső és Borbély Mihály irányításával kezdte 1989-ben. A Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszakán diplomázott, majd a Conservatoire de Paris és a bostoni Berklee College of Music hallgatója lett, többek között François Jeanneau, Joe Lovano, George Garzone, Hal Crook és Bill Pierce keze alatt. A Magyar Rádió fiatal szaxofonosok számára rendezett tehetségkutató versenyén 1999-ben megosztott első helyezést ért el. Öt és fél éven át Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Európa számos országában fellépett már, többek között a London Jazz Fesztiválon, a Pescara és a Barcelona Jazz Fesztiválokon, valamint több neves európai jazzklubban is szerepelt (Sunset, Sunside, Porgy and Bess, Pizza Express, New Morning stb.).

bacso_400.jpg

A mainstream jazztől az etnozenén át a kortárs zenéig a legkülönbözobb stílusú formációkkal játszott, olyan neves zenészekkel, mint például Eddy Henderson, John Patitucci, Nico Morelli, Giovanni Mirabassi, Tony Lakatos, vagy Gerard Presencer. Gadó Gáborral az 1990-es évek végétől dolgozik együtt; közreműködött a Modern Dances című lemezén, valamint szólistaként játszott Winand Gábor - Gadó Gábor által komponált - Agent Spirituel és Different Garden című lemezein. Oláh Kálmánnal 2004-től játszik együtt rendszeresen; 2006-ban jelent meg közös lemezük - a bőgős Sébastien Boisseau-val kiegészülve - Fitting címmel, illetve szólistaként közreműködött a Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című darabjában. Rendszeresen dolgozik többek között az Oláh Kálmán Sextettel, a Lukács Miklós Quintettel, az East European Artsemble-lal és a Modern Art Orchestrával, melyben szólistaként, hangszerelőként és zeneszerzőként is közreműködik. Bacsó Kristóf Quartet nevű együttesét 2004-ben alapította. Az együttes saját kompozícióit adja elő, amelyekben a jazz és a kortárs zene elemei keverednek a közép-kelet európai életérzéssel. A zenekar számos magyar fesztivál szereplés mellett, meghívást kapott a olaszországi Udine Jazz Fesztiválra is. 2008-tól a Kodolányi János Főiskola művészeti tanszékének tanára, 2004-től az Egressy Béni Zeneművészeti Gimnázium jazztanszékének művészeti vezetője. 2007-ben és 2009-ben az Artisjus Zenei Alapítvány díját nyerte el.

 

Altszaxofon:

Selmer Reference 54

Fúvóka: Brancher 8

Szorító: Saxxas

Nád: LaVoz medium hard

Szopránszaxofon:

Borgani Pearl  Gold

Fúvóka: Otto Link 9*

Nád: LaVoz medium

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG