Dobosként és zeneszerzõként immár két évtizede meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, 1995 óta zenekarvezetõként is működik. Játszott a No-Spa zenekarban, oszlopos tagja volt a Trio Midnightnak, és állandó dobosa a Creative Art Ensemble-nek. Részt vett számos nemzetközi jazzfesztiválon, egyebek közt Perugiában, Marciacban, Nürnbergben, Zürichben, Münchenben, Koppenhágában, Tallinban; dolgozott Anette Lowmannel, Stepko Gutt-tal, Zbigniew Namyslowskival, Jukka Perkóval, Paolo Fresuval, Stephane Belmondóval, Steve Houbennel, Lee Konitzcal, Art Farmerrel, Pat Methenyvel és Al Jarreau-val. Balázs Elemér szólókarrierje két fõbb szakaszra osztható: triójával, illetve kvintettjével három lemezt készített, 1995-ben a Fly bird-öt, 1997-ben a My new way-t, majd 2000-ben a BMC gondozásában elsőként megjelen Always that moment-et (az Év Magyar Jazzlemeze - a Gramofon magazin szavazása alapján); 2002 óta pedig a Balázs Elemér Groupot vezeti, mely ugyanabban az évben az Around the world című albummal debütált.
































