Fidipédia / Előadók

Berki Tamás

1946. május 16-án született Budapesten. A Bartók Béla Jazz Konzervatórium ének szakának elvégzése után ugyanott 5 évig volt tanár, majd a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa, később külsős rádiószerkesztő, televíziós szerkesztő, újságíró, később ismét tanár lett. 1976-ban megnyerte a Lengyelországban rendezett Nemzetközi Ifjúsági Jazzénekes Versenyt. Azon kevés jazz-zenészek egyike, aki közvetlen kontaktust tudnak teremteni hallgatóságukkal: rajongói is szuggesztív és őszinte hangulatú koncertjeiért szeretik, ahol a közönséggel szinte együtt lélegzik. Rengeteget tett azért, hogy a jazz műfaját széles körben megszerettesse. Szerzői lemezei: Igazi paradicsom (1984), Jó reggelt (1990), A Híd (2004). Sok más szólólemez, illetve közreműködői lemez fűződik nevéhez. Gyakori vendége a Benkó Dixilend Bandnek. 1985-ben megjelent az Európai Legjobbak Toplistáján. Számos ország fesztiváljain szerepelt különböző formációkkal – nagy sikerrel. Jelenleg is gyakran énekel, valamint tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszékén és az MZTSZ művészeti szakiskolájában. 2004-ben Szabó Gábor életműdíjat kapott.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG