Fidipédia / Előadók

Harcsa Veronika

Harcsa Veronika informatikusnak tanult, a diplomafélév híján elvégezte a műszaki informatikus szakot. Mivel már tizenöt évesen klasszikus énekelést tanult Pollák Zsuzsannánál - akitől azóta is vesz leckéket -, a BME-vel párhuzamosan járt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének előadóművész- és tanárszakára is: első jazz-énektanára Munkácsi Bea volt. Berki Tamásnál diplomázott 2008-ban. 2005-ben alakított saját zenekart, mellyel felvette a Speak Low című albumot (a lemez 2007 júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz-eladási listájának élére ugrott). 2007-ben a Fringe Fesztiválon a Fringe hangjának választották: a fringe-es sikert azért is tartja fontosnak, mert a fesztiválon már csak saját dalait énekelte. Tíz éves kora óta tanul angolul. Mivel az angol prozódiáját a dalaihoz megfelelőbbnek tartja, és tanárai angolul énekeltették, dalai szövegeit mindig angolul írja. Sokáig furcsának tartotta, ha énekesnőnek mondták. Úgy érzi, elég későn döntötte el, hogy énekesnő lesz. A fordulópontot 2007-ben megjelent You Don't Know It's You  című szerzői lemeze jelentette. A tokiói kiadója mindhárom lemezét - a harmadik a Red Baggage - megjelentette már Japánban, és mindhárom jelentős sikert ért el. Nicola Contével sok külföldi és magyar fesztiválon fellépett, énekel Conte következő lemezén. Ha kedvenceit kell megnevezni, számos, a Müpában már fellépett neves előadót említ: Maria Joaótól Esperanza Spaldingen, Cassandra Wilsonon át Brad Mehldauig vagy Dee Dee Bridgewaterig, de lenyűgözte és fontos élményének tartja a Fischer Ádám vezette Wagner-napokat is, a teljes Ring előadását. Harcsa Veronika ma már az egyik legismertebb jazzénekesnőnk. Pontosabban énekesnőnk. Hiszen nem állítható egyértelműen, hogy amit és ahogy énekel, az jazz. Olyan könnyűzenét játszó neves bandákkal dolgozik, dolgozott már együtt, mint az Erik Sumo Band, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Korai Öröm, a Fugato Orchestra és a colorStar. 

 

www.harcsaveronika.hu

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG 

    Mai évfordulók

    • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)