Fidipédia / Előadók

Shorter, Wayne

1933. augusztus 25-én született a New Jersey állambeli Newarkban. Tenor- és szopránszaxofonos, sokak szerint a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. 16 évesen kezdett klarinétozni, csak később váltott tenorszaxofonra. 1952-56-ig a New York Universityn tanult zenét, és egy helyi zenekarban játszott. A katonaság előtt rövid ideig Horace Silverrel játszott, 1958-ban pedig Maynard Ferguson zenekarába került. Itt találkozott Joe Zawinullal. Ezután fontos időszak következett az életében: Art Blakey Jazz Messengersének tagja lett, sőt később annak művészeti igazgatójává lépett elő. Ezt követően egy rövid idegig saját zenéjén dolgozott, majd 1964. szeptemberében csatlakozott Miles Davis kvintettjéhez. 1970-ig dolgozott Davisszel, nála kezdett szopránszaxofonon játszani, amikor a főnök az elektronikus hangzással kezdett kísérletezni. Ugyanezen idő alatt Shorter saját zenekarjait is vezette. 1970-ben Joe Zawinullal megalapította a Weather Report együttest, mely a legjelentősebb fúziós zenekarrá nőtte ki magát, és egészen az 1980-as évek közepéig fennmaradt. Közben szólókarrierjét is folytatta, 1974-ben például egy nagy sikerű albumot adott ki Milton Nascimento közreműködésével. 1976-77 között a V.S.O.P. kvintettel turnézott, és lemezeket is készített az együttessel. 1985-től kezdve új, elektronikus zenét játszó zenekarával készített felvételeket és turnézott több országban, s 60-as évekbeli kollégáival lépett fel néhányszor. 1995-ben nagy sikert aratott High Life című lemezével, 1997-ben súlyos családi tragédiák sulytották, ennek hatása némileg érezhető Herbie Hancockkal készített duólemezének hangvételén. 2002-ben jelent meg első koncertlemeze Footprints Live! címmel.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG 

    Mai évfordulók

    • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)