A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene–karvezetés szakán végzett 1992-ben. Elismert népzenész és jazzmuzsikus, a közreműködésével eddig megjelent lemezeken multiinstrumentalistaként szerepelt. Saját formációiban és állandó zenekarában, a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesben főleg alt- és tenor...
Ttáncos, koreográfus. Szakmai tanulmányait az Állami Balettintézet néptánctagozatán fejezte be 1975-ben. 1985-ben az egri tanárképző főiskolán szerzett oklevelet közművelődés-pedagógia szakon. 1975 és 1984 között az Állami Népi Együttes szólótáncosa, tánckari asszisztense. Különösen a nagy virtuozit...
1965-ben született, Gödöllőn. Galgamácsán, az általános iskolai táncszakkörben ismerkedett meg a tánccal Mosóczi István vezetésével. Az Állami Balett Intézet néptánc tagozatán (1979-1983) Tímár Sándor, Zórándi Mária, Molnár Lajos és Janek József voltak a mesterei. 1983-tól a Honvéd Együttes tánckará...
Márkos Albert több filmnek és számtalan színpadi előadásnak írta a zenéjét, amióta Kolozsvárról Budapestre költözött (1993). Ő az ötödik zenész-Márkos Albert a családban - és már a hatodik is tanul zongorázni -, nagyapja a Kolozsvári Zeneművészeti Főiskola dékánja, professzora, édesapja a Kolozsvári...
Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híres zeneszerzővé és a klasszikus zene jeles interpretálójává váljon. Ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a dzsesszel, s ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól. ...
Budapesten született 1941. augusztus 21-én. 1960-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (Budapest) végzett zongora szakon. 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán doktori címet szerzett, a mai napig aktív fogorvos. Gyermekkora óta koncertezik, eleinte mint klasszikus-, az utó...
Kiemelt cikkeink
Mintha és majdnem
Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA
Hintázz óriás falovon!
Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.
Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje
A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.
Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"
Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ
Táncfilm Jákob párnájáról
Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ
Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"
Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ
Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
































