Fidipédia / Együttesek

Academy of St. Martin-in-the-Fields

Angol kamarazenekar. Története 1958-ban indult, amikor Neville Marriner hegedűművész felkérte tizenkét kollégáját, hogy alakítsanak egy olyan együttest, amely elsősorban a barokk zenére koncentrál. Úgy döntöttek, karmester nélkül fognak dolgozni, ahogy azt az általuk választott zenei korszak kamarazenekarai is tették. Bemutatkozó hangversenyükre 1959. november 13-án került sor a St. Martin.in-the-Fields templomban, ami egyben az együttes névadója is lett. A koncertjeik iránti nagy érdeklődésre való tekintettel Louise Hanson Dyer, a L’Oiseau Lyre Company alapítója 1961-ben lemezszerződést ajánlott nekik. 1965-ben az Argo lemezcég kötött velük öt évre szóló szerződést. Az együttes népszerűségét tovább növelte a BBC Proms c. műsorában való részvétel, ahol Vivaldi Négy évszakát és Wagner Sigfried idilljét adták elő. A ’70-es években a zenekar kiterjesztette repertoárját egészen a XX. századi művekig. A stílusok sokfélesége miatt három formációban kezdtek el fellépni az együttes tagjai: a legnagyobb létszámú, 45 fős csoportot Marriner vezette, a második az 1967-es felállást őrző kamarazenekar volt, a harmadikat az alapító tagok alkották. 1975-ben megalakult a St. Martin-in-the-Fields kórus Laszlo Heltay vezetésével, ami lehetővé tette olyan művek előadását, mint Bach h-moll miséje. Újabb lemezfelvételek következtek: Schubert és Beethoven szimfóniái. Az 1984-es Amadeus c. film zenéjét is ők játszották. A zenekar igazgatója Kenneth Sillito, állandó vendégkarmestere pedig Murray Perahia.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG