Fidipédia / Együttesek

Anima Vonósnégyes

Az Anima vonósnégyes 1997-ben alakult. Tagjai 1993 óta rendszeres szereplői az északkelet-magyarországi térség zenei életének, hiszen az ekkor még működő Derniére illetve Kreisler kvartettek alapítói voltak. Ezen együttesek tagjaiként 1993-ban részt vettek Franco Rossi (Quartetto Italiano) mesterkurzusán, majd az 1995-ben Cremonában megrendezett Nemzetközi Vonósnégyes Versenyen is szép sikerrel szerepeltek. 1999 őszén az Egyesült Államokban turnéztak. 2002-ben a Borsodi Zenei Fesztivál beharangozó koncertjein léptek fel az ország több pontján. 2003-ban két alkalommal Svájcban turnéztak, valamint nagy sikerrel mutatkoztak be a Bartók+Mozart fesztiválon. 2004 márciusában Mauritius egzotikus szigetén vendégszerepeltek, ahol előttük csak egy ilyen formáció tette ugyanezt. Már az első koncert után újabb felkérést kaptak. Ez év júniusában a Bartók+Csajkovszkij fesztiválon ismét telt házas koncertet adtak, elsöprő sikerrel. Felléptek az ország több nagyvárosában, beleértve a fővárost is. Játszottak élőben a Magyar Rádióban. Az együttes – részben a Filharmónia Kht., valamint a Miskolci Kulturális és Menedzser Iroda szervezésében – rendszeresen koncertezik Miskolcon és az északkelet-magyarországi régióban. A vonósnégyes tagjai: Soós Gábor (I. hegedű), Bekes Anna (II. hegedű), Krajnik Ágoston (brácsa), Lipták Zsuzsanna (cselló).
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG