
Az Ars Nova Énekegyüttes története 1990-ben kezdődött Kecskeméten. Már a megalakulás évében az Athéni Nemzetközi Kórusversenyen első díjat nyert. Ezt követően az együttes egyéni hangzásának, virtuóz énektechnikájának kimunkálása mellett rendkívül széles repertoárt sajátított el, amiben a kortárs magyar kórusirodalom döntő súllyal szerepel. A kortárs magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért az énekegyüttes ill. karnagya három alkalommal részesült a Magyar Szerzői Jogvédő Egyesület Artisjus díjában.
Az Ars Nova Énekegyüttes alapítója és művészeti vezetője dr. Kiss Katalin, a kóruszene ill. a felsőfokú zeneoktatás területén széleskörű nemzetközi gyakorlattal rendelkezik. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének professzora. 18 éve irányítja az együttest, amely egyre csak gyarapítja a koncertek, versenygyőzelmek, ősbemutatók, szerzői estek, rádió-, televízió-, lemezfelvételek sorát. Az Ars Nova Énekegyüttes számos olyan kórusművet mutatott be, amely ma a kórusok, kórusversenyek repertoárjának fontos részét képezik itthon, s több külföldi országban. Több magyar zeneszerző írt kórusművet Kiss Katalinnak illetve kórusának ajánlottak.
Az együttes 1996 óta 10 nemzetközi versenyen indult el, s mindegyiken kategóriájukban a legjobbak voltak és első díjat kaptak. Öt alkalommal pedig – az összes kategória legjobbjai között is elvitték a pálmát, azaz – elnyerték a Nagydíjat , a Grand Prix-t. (Athen 1990, Ankara 1996, Budapest 1997, Tours 1997, Zwickau, 1998, Maribor 1998, Budapest 1999, Helsinborg 2004, Rodosz 2005). Legutóbbi világsikerüket 2008-ban a Grazban megrendezett 5. Kórusolimpián érték el: két aranyéremmel és olimpiai bajnoki trófeával tértek haza.
Többek között olyan jelentős fórumokon képviselték a magyar kóruskultúrát, mint az Európai Nagydíjasok Versenye (Olaszország) vagy a Kóruszene Nemzetközi Világszimpóziuma (Hollandia). További elismeréseik közül néhány: közönség díj- (Szlovénia), Schumann díj (Németország), Kodály díj (Franciaország), karnagyi díj több alkalommal.
Számos más CD-jük mellett a legnagyobb magyar lemezkiadó, Hungaroton gondozásában jelent meg a Contemporary Hungarian Masses 1996 (A Strasbourgi székhelyű Nemzetközi Zenei Adatbázis: „Musica International” 2000 június hónap kedvenc zeneművévé – Favourite Piece of June 2000 – választotta a cd-n szereplő Orbán György Missa Quinta című művét), a Notturno című, Farkas Ferenc a cappella kórusműveit tartalmazó lemez, valamint az Ars Nova Sings Orbán című, Orbán György szerzői lemeze.
Az együttes megalakulása óta arra törekedett, hogy a magyar, ill. nemzetközi koncertélet részévé váljon, kortárs zenei repertoárjával mintát adjon. A versenydíjakkal megalapozott hírneve alapján az alábbi országokba hívták a kórust koncertturnéra: Görögország, Ausztria, Törökország, Németország, Svájc, Svédország, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Szlovákia, Horvátország, Hollandia, Hong Kong, Macao, USA.