Fidipédia / Együttesek

Art of Strings

Az Art of Strings kamarazenekart 2004-ben Nagymengyi Dóra alapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Főiskola frissen végzett vonósaival. A sikeres bemutatkozó koncertet követően felkérést kaptak a 2005. májusában rendezett III. Pilisvörösvári Nemzetközi Trombitaversenyen való részvételre - kísérőzenekarként. A verseny döntőjét a Bartók Rádió rögzítette, majd több alkalommal leadta. Meghatározó esemény volt a zenekar életében, hogy 2005. nyarán Rados Ferenc, Wagner Rita és Csalog Gábor mesterkurzusain vettek részt, velük azóta is együtt dolgoznak. Vashegyi György is gyakran vesz részt a kamarazenekar munkájában. 2005. novemberében az Art of Strings a Magyar Rádióban lépett fel, ahol koncertmesterük és a brácsaszólam vezetője szólistaként is bemutatkozott Mozart Esz-dúr Sinfonia concertante című darabjában. A zenekari művek mellett előszeretettel tűznek műsorra kamarazenei opusokat. Céljuk az egész zeneirodalmat felölelő repertoár kialakítása, a barokk művektől a kortárs kompozíciókig. Fontosnak tartják, hogy tagjaik kamarazenészként, szólistaként is fellépjenek koncertjeiken. Előadói stílusukra jellemző a temperamentumos előadásmód, igényes kidolgozottság, újításokra mindig nyitott, fiatalos lendület.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG