
1947. március 17-én született Kolozsvárott. A kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán, Ruha István osztályában szerzett diplomát 1972-ben. Ezt követően a Főiskola tanára, 1990-től professzora lett. 1991-től a "Philharmonia Hungarica" első karmestere volt a zenekar megszűnéséig. Szólistaként Európa szinte minden országában, valamint az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában is fellép. 1999-ben a Belgiumban rendezett "Europalián" Magyarországot képviselte.
Gyermekkorától kezdve rendszeresen vesz részt különböző nemzetközi fesztiválokon és hegedűversenyeken. 1968-1972 között díjazottja volt a lipcsei Bach-versenyeknek, a moszkvai Csajkovszkij- és a bukaresti Enescu-versenynek. 1971-ben Sionban a Varga Tibor, 1972-ben Bécsben a Nemzetközi Hegedűverseny legjobbjaként ismerték el. Rendszeresen szerepel a fertődi Haydn Fesztiválon. Több alkalommal tartott mesterkurzusokat Budapesten, Miskolcon és Fertődön. Szólistatevékenységét számos rádió-, televízió és lemezfelvétel dokumentálja.