Fidipédia / Előadók

Almásy László

A magyar zongoraművész, zeneszerző és tanár 1933. január 6-án született Budapesten. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Viski Jánosnál zeneszerzői (1951-59), Ambrózy Bélánál zongoraművészi (1955-60) tanulmányok után nyert diplomát. 1960-tól az Országos Filharmónia szólistája, 1964-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, illetve Egyetem tanára. Több külföldi és magyar szerző művének bemutatása fűződik nevéhez (ez utóbbiért a Szerzői Jogvédő Hivatal több ízben is jutalmazta: 1962, 1967, 1981). Orgonaműve díjat nyert a belgiumi Gentben. Számos európai ország mellett koncertezett Afrikában is. Hanglemez-, rádió- és televízió-felvételek szólistája. Külön élmény volt számára, amikor fiával, Almásy László Attila orgonaművésszel játszhatott zongora négykezes, kétzongorás, illetve zongora-orgona duó műveket. Utóbbi műfajban élő rádiós hangversenyt adtak a svájci Lausanne-ban. 2005. október 14-én hunyt el.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG