Fidipédia / Előadók

Almásy László Attila

Almásy László Attila 1962-ben született Budapesten. Első zongoratanára Gáspár Tiborné volt, első orgonatanárai Kárpáti József és Baróti István voltak. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Hambalkó Edit növendékeként 1980-ban Békés-Tarhoson, Magyarországon elnyerte az Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny nagydíját. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1986-ban szerzett diplomát zongoraszakon Lantos István és Hambalkó Edit növendékeként. Orgonaművészi diplomáját ugyanitt szerezte 1987-ben Lehotka Gábor növendékeként. Az 1988-as Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen a II. díjat nyerte el. 1990-ben az Anton Bruckner Nemzetközi Orgonaverseny (Ausztria, Linz) döntőjébe jutott. Orgonaművészként négy világrész huszonöt országban hangversenyezett, többek között Budapesten, Prágában, Salzburgban, Frankfurtban, Rómában, a Vatikánba, Barcelonában, Hágában, Londonban, a szibériai Tomszkban, Szingapúrban, Sydney-ben és Guanajuatóban. Olyan világhírű karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kobayashi Ken-Ichiro és Doráti Antal. Egyházi muzsikusként is rendszeresen tevékenykedik több budapesti római katolikus templomban. A Felsővizivárosi Szent Anna templom egyik kántora és orgonaművésze valamint a Városmajori Jézus Szíve templom Bárdos Lajos kórusának orgonakísérője. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanára.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG