Fidipédia / Előadók

Ansermet, Ernest

Svájci karmester, aki 1883. november 11-én született Vevey-ben. Gyermekkorában édesapja matematikára, édesanyja zenére tanította. Kezdetben az előbbi iránt mutatott komoly érdeklődést; 1903-ban diplomázott a Lausanne Egyetemen. 1905-09-ig matematika-professzorként dolgozott. A zene azonban egyre inkább a bűvkörébe vonta: figyelemmel kísérte a helyi karmesterek vezénylési technikáit, valamint maga is részt vett Alexandre Denéréaz, Otto Barblan és Ernest Bloch mesterkurzusain. Két utolsó tanára Felix Mottl és Arthur Nikisch volt Berlinben, ezután autodidakta módon képezte magát tovább. 1912-14-ig vezette Montreux-ben a nyári Kursaal-koncerteket, majd Genfben dolgozott szimfonikus koncertek dirigenseként. 1918-ban együttest alapított ugyanitt Suisse Romand névvel. Repertoárjukon elsősorban a kortárs francia és orosz zeneszerzők művei szerepeltek. Ansermet barátságban állt Claude Debussyvel, Maurice Ravellel és Igor Stravinskyval is. Stravinsky mutatta be őt Szergej Gyagilevnek, aki meghívta Ansermetet az Orosz Balett zenekarának élére. Így turnézott velük együtt szerte Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában. 1916-tól lemezfelvételeket is készítettek. Ansermet vezényelhette Prokofjev és Stravinsky balettjeinek bemutatóit is. Ezek közül talán az egyik legkülönlegesebb a háború ideje alatt, 1918-ban Genfben A katona történetének premierje. Saját zenekarát, a Suisse Romandot fél évszázadon keresztül vezette. Az 1950-es és ’60-as években a Deccánál készült felvételeik, amik akkoriban több kritikus megjegyzést is kiváltottak, ma már unikumnak számítanak a gyűjtők körében. Ansermet zeneszerzéssel is foglalkozott: főbb művei a Le Geste du chef d’orchestre (1943), valamint a dodekafon szerkesztésű Les Fondements de la Musique (1961). Ansermet Genfben hunyt el 1969. február 20-án.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG