Gordonkaművész, muzsikus szülők gyermeke, 1975-ben született, Debrecenben. 13 évesen, az országos zeneiskolai gordonkaverseny friss győzteseként került a Zeneakadémia előkészítő tagozatára, az érettségit követően sikerrel felvételizett a Zeneakadémiára. Egy év után a Lübecki Zeneművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol David Geringas növendékeként 1997-ben diplomázott. Egy éves zenekari gyakorlatát a Hamburgi Rádiózenekarnál (NDR) töltötte, majd sikerrel pályázta meg az 1956-os emigráns magyar muzsikusok által alapított zenekar, a Philharmonia Hungarica szólócsellista állását. 2001-ben Németország egyik legjobb együtteséhez, a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarához szerződött. 1991 és 2000 között kilenc versenyen indult, s szinte mindig dobogós helyezést ért el. 1998-ban győzelmet aratott a Magyar Rádió Országos Gordonkaversenyén. A legutóbbi (és egyben legrangosabb) megmérettetésen, 2004 szeptemberében a csellisták talán legrangosabb megmérettetésén, a frankfurti Casals-versenyen diadalmaskodott. 2009 szeptemberétől a Frankfurti Zene- és Előadóművészeti Főiskola (Hochschule für Musik und Darstellende Kunst) gordonka tanszakának docense. 2012 májusától a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola cselló tanszakának vezető tanárául szerződött.
Eltemették Seregi Lászlót
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
































