Fidipédia / Előadók

Aki, Fujii

Fujii Aki a Zeneművészeti Középiskola után a Tokyo Egyetem művész karán végzett, zongora és zenetudomány szakon. Karrierje korán elindult: az egyetemre való jelentkezésekor elnyerte a Japán Zeneszövetség ifjú művészeknek járó díját. A Zeneszövetség által rendezett 45. ifjú zenész koncerten az est zongoristájaként lépett fel, a Sendai Filharmonikusok kíséretében, Enkohij Masahiko vezényletével. Az egyetem után Németországban egy mesterkurzuson vett részt, ahol a Müncheni Zeneművészeti Egyetemen (Staatiche Musik Hochsule in München) szerezte meg diplomáját. Ezután nem sokkal megkapta a „Diploma-Díjat”, az olasz Finale Ligre Nemzetközi Zongora versenyen. Repertoárja a barokktól egészen napjaink muzsikájáig terjed. Sok premiert is hallhatunk tőle, híres és népszerű szólóestjein kivétel nélkül mindig szerepelnek klasszikus és kortárs darabok is. Gyakran hívják a Tokyo Kamarazenekarba, ahol Mozart zongoraversenyeket játszik. Rendszeres fellépője a Denpatsu Fureai-Concertnek, azaz „Koncert a szívek megérintéséhez” rendezvénynek, amely szerte Japánban látható, a Denpatsui elektromos forrásokat hasznosító cég rendezésében. 2002 különösen mozgalmas és aktív év volt számára: S. Rachmaninoff „Rapszódia Paganini egy témájára” című művében szólistaként nemcsak hatalmas sikert ért el Kyotóban, de fellépett a St. Petersburgi Szimfonikus Zenekarral, miután meghívta őt az Orosz Kulturális Miniszter. Manapság ő az egyik legkeresettebb, és legtehetségesebbnek tartott ifjú muzsikus (hölgy) Japánban, jelenleg pedig a Seitoku- gauken Főiskolán dolgozik vendégtanárként Chibaban.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG