1983-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait három éves korában kezdte meg. 1996-97 között Japánban Kovács Lóránt irányításával tanult, a következő évben pedig a Stanford Egyetem Zenei Intézetében Frances Blaisdell növendéke volt. 1998-tól 2002-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait Gyöngyössy Zoltán tanítványaként, mellette az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium diákja volt. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatója Prőhle Henrik növendékeként. Tanulmányai során számos kiemelkedő fuvolaművésszel dolgozott együtt (Petri Alanko-Sibelius Akadémia - Helsinki, Gyöngyössy Zoltán-Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola - Budapest, Blaisdell Frances-Stanford Music Center - USA, Kovács Lóránt - Japán). Rendszeres résztvevője nemzetközi fesztiváloknak (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Tavasz Moszkvában, Tanglewood Institute - USA, Thy Masterclass - Dánia, Musikforum - Ausztria, Kuhmo Festival - Finnország) és mesterkurzusoknak (Aurèle Nicolet, Andras Adorjan, Marina Piccinini, William Bennett, Michael M. Kofler). A 2006-os évben megnyerte az országos Legány Dénes Emlékversenyt, második lett a “Verfemte” Nemzetközi Zenei Versenyen Schwerinben, a Swedish International Duo Competition negyedik helyezettje lett, különdíjat nyert a Budapest Fringe Fesztiválon, illetve a Haynes Nemzetközi Fuvolaverseny első 15 versenyzője közé jutott. Kamarakoncertjei mellett szólistaként lépett fel a Teatro di Musica kamarazenekarral és a Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral (2002-2005 között a zenekar művészeti vezetője és szólófuvolása volt), illetve zenekari tagként a Budapesti Vonósokkal és a Kremerata Balticaval, Gidon Kremer vezetése alatt. A Német-Skandináv Ifjúsági Filharmonikus Zenekar első fuvolásaként a Berlini Filharmóniában koncertezett. 2003-tól az Ifjúsági Kortárs Zenei Estek főszervezője Madaras Gergellyel. 2006-ban a Beigang Nemzetközi Zenei Fesztivál (Taiwan) meghívott fuvolistája és kurzusadó tanára volt. Az Artisjus Zenei Alapítvány 2006-ban előadóművészi díjjal tüntette ki a Magyar zeneművek bemutatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért. Felvételei készültek a Magyar Rádióban és a Hungarotonnál. A 2007-es Budapesti Tavaszi Fesztivál meghívott művészeként Füzi Nórával közösen koncertet adtak a Magyar Rádió Márványtermében. 2011-ben Ifjúsági Európai Művészeti Díjat kapott.
Eltemették Seregi Lászlót
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
































