Fidipédia / Előadók

Illényi Katica

Illényi Katica 3 és fél évesen kezdett hegedülni, édesapja Illényi Ferenc irányításával. Később felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba és 14 évesen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Hegedűművész diplomáját 1991-ben szerezte meg. A hegedűszakkal egyidőben egyéb tanulmányokat is folytatott: klasszikus hangképzésre, jazzénekre járt, tanulta a színészmesterséget, sztepptáncot (tap dance) és jazz táncot is. Színházi szerepei közé tartozik Lehár Ferenc: A Mosoly Országa, kis Mí (1991 New York), Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, Stázi (1992 Toronto), Szirmai Albert: Mágnás Miska, Rolla grófnő (1994 Toronto), Aszlányi-Gyulai Gaál-Romhányi: A 7 pofon, Maisie (1995 Budapest), Jerry Bock: Hegedűs a háztetőn, a hegedűs (1997 Budapest), Madách Színház: My Fair Lady: Eliza (1998, Toronto), de fellépett a Karinthy Színházban is. 1996 és 2002 között a Budapest Klezmer Band énekes-hegedűs szólistája volt, 2002-től szólóban folytatta pályafutását. Számos önálló estet adott a Budapest Táncszínházban, a Thália Színházban és a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Három albumot jelentetett meg ezidáig Premier (2002), Mézillatú nyár (Honeysuckle rose, 2005) és a Koncert a Művészetek Palotájában címmel. 2012-ben Liszt-díjat kapott.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG