Fidipédia / Előadók

Bell, Joshua

Az 1967. december 9-én, Amerikában született hegedűművész hazájában 14 éves korában vált ismertté, amikor első versenyét nyerte, s ugyanebben az évben debütált nagy feltűnést keltve a Riccardo Muti vezényelte Philadelphia Zenekarral, aztán a Carnegie Hallban. Ugyanekkor szenzációszámba ment a London/Decca lemezkiadóval kötött szerződése, melynek híre futótűzként terjedt a zenei világban. Azóta a legnevesebb zenekarokkal és karmesterekkel dolgozik, többek között a New York-i, a Los Angeles-i Filharmonikusokkal, a Bostoni, a Chicagói, a Londoni Szimfonikusokkal, a Dán Rádió Zenekarával, illetve Ashkenazyval, Gardinerrel, Levine-nal, Dutoit-val, Blomstedt-tel. Fellépett a világ zenei fővárosaiban, 1997-ben Jean-Yves Thibaudet-val turnézott világszerte, amit egy Carnegie Hall-beli koncert koronázott meg. Joshua Bell évente több mint száz koncertet ad, s mindeközben fesztivált szervez Londonban, kortárs szerzők világpremierjei fűződnek a nevéhez, emellett zenét is szerez. Egy 1713-as Antonio Stradivari hegedűn játszik, mely többek között a lengyel Huberman tulajdonában is volt, egészen 1936-ig, amikor ellopták a mester Carnegie Hall-beli koncertje után. Az eltűnt "Huberman Stradivari" csak 1987-ben került elő. Bell 2001-ben - becslések szerint - 4 millió dollárért vásárolta meg. Saját állítása szerint ez most az egyetlen hegedűje; "semmi mást nem engedhetek meg magamnak" - nyilatkozta.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG