Fidipédia / Előadók

Argerich, Martha

Az argentin származású zongoraművész 1941. június 5-én született Buenos Airesben. Eleinte zongoratanárnő édesanyja tanította. Nyolcéves korában debütált egy Mozart-zongoraversennyel. A család 1955-ben Európába költözött, Martha Argerich ezt követően Svájcban folytatta zenei tanulmányait Friedrich Guldánál, később Arthuro Benedetti Michelangeli és Stefan Askenase voltak tanárai. 1957-ben néhány héten belül két fontos versenyt is megnyert Genfben és Bolzanoban, és ezzel elindult zongoraművészi karrierje. Az 1965-ös varsói Nemzetközi Chopin Versenyen egy csapásra meghódította a zenei világot. Ugyanebben az évben készítette első lemezfelvételét Chopin, Brahms, Ravel, Prokofjev és Liszt műveiből. Néhány évvel később Chopin 3. szonátáját és op. 53-as polonézét játszotta lemezre más, rövidebb művekkel együtt. Félelmetesen magas színvonalú technikáját Vladimir Horowitzéhoz hasonlították. Bár sokat kritizálják szélsőséges dinamikáiért és tempóiért, játékát szenvedélyes, egyéni hangvétel jellemzi. Sokszor nyilatkozta, hogy szólistaként magányosnak érzi magát a színpadon, az 1980-as évektől kezdve ezért szívesebben ad elő zongoraversenyeket, de más hangszeres szólisták partnereként főként kamarazenét játszik, különböző szonátákban. Különösen 20. századi szerzők, mint például Messiaen vagy Prokofjev műveinek előadásában remekel, ezekből kiváló lemezfelvételeket is készített. Egyik legkiemelkedőbb felvételén Rahmanyinov 3. és Csajkovszkij 1. zongoraversenyét játssza. 1969-től 1973-ig Charles Dutoit karmester felesége volt, akivel azóta is rendszeresen dolgozik és koncertezik. Évenként megrendezett fesztiváljain sok pályakezdő zongoristát támogat. Jelentős versenyeken gyakran vállal zsűrizést. Kétszer részesült Grammy-díjban: 2005-ben a „legjobb kamarazenei előadásért”, 2000-ben a „legjobb hangszeres szólista előadásért zenekari kísérettel”.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG