Fidipédia / Előadók

Peskó Zoltán

Peskó Zoltán 1937-ben született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1962-ben szerzett diplomát, majd a Nemzeti Színházban dolgozott karmesterként és zeneszerzőként. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is. Miután 1964-ben elhagyta Magyarországot, tanulmányait Olaszországban és Svájcban folytatta. Zeneszerzést Gottfredo Petrassitól tanult, különböző karmester-kurzusokon pedig Celibidache, Boulez és Franco Ferrara tanítványa volt. 1966-73 között a berlini Deutsche Staatsoper karmestereként Lorin Maazellel dolgozott együtt, emellett a Hochschule für Musik tanára volt. 1970-ben debütált a milánói Scalában, majd operaelőadásokat és koncerteket vezényelt szerte a világban olyan zenekarok élén, mint a Berlini Filharmonikusok, a BBC Szimfonikus Zenekar vagy az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestra. Repertoárjában a reneszánsz zenétől a kortárs művekig minden megtalálható. 1973-ban kinevezték a bolognai Teatro Comunale vezetõ karmesterévé, majd 1976-77-ig a velencei Teatro La Fenice és 1978-83 a milánói RAI zenekarának élén töltötte be ugyanezt a pozíciót. 1996 és 2000 között a düsseldorf-duisburgi Deutsche Oper zenei vezetőjeként dolgozott. 2001-05-ig a lisszaboni Operaház főzeneigazgatója és a Portugál Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt. Az elmúlt években Baden Baden, Berlin, Budapest, Pozsony, Köln, Lisszabon, a milánói Teatro La Scala, Róma, Velence, a Wien Modern és más zenei fesztiválok koncertjein vezényelt. Számos lemezfelvételt készített a CBS, Fonit-Cetra, Hungaroton, Sony, Supraphon és Wergo cégeknél. 2007-ben Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG