Rados Ferenc 1934-ben született, édesapja Rados Dezső hegedűművész, a Zeneakadémia tanára. Budapesten illetve Moszkvában Viktor Mersanov vezetésével folytatott zongoratanulmányai végeztével a Zeneakadémián Kadosa Pál tanársegédje lett Kurtág Györggyel együtt. Ő is tanította a legendás Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András triumvirátust. Később kamarazene-professzorként tanítványa volt sokak mellett Csalog Gábor, Fülei Balázs, Ittzés Gergely, Kelemen Barnabás, Keller András, Nagy Péter, Rohmann Ditta, Szilasi Alex, Szokolay Balázs, Várjon Dénes, Vékony Ildikó, valamint az Auer Vonósnégyes, a Bartók Vonósnégyes és a Somogyi Vonósnégyes. Az 1990-es évek közepén távozott kényszerűen a Zeneakadémiáról, azóta is itthon és világszerte számos mesterkurzust tartott. Repertoárján elsősorban bécsi klasszikus és romantikus zongora- és kamaraművek szerepeltek. Mozart- és Schumann-lemezeit a Hungaroton adta ki. A híres hegedűművésszel, Ruggiero Riccivel közös lemezébe itt lehet belehallgatni. Érdekesség, hogy Kocsis több kétzongorás átiratát együtt mutatták be. Elméleti és zenepedagógiai témák iránti érzékenységét számos folyóiratcikkében lehet nyomon követni. 1997-ben Bartók-Pásztory-díjjal, 2004-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (polgári tagozat) ismerték el előadóművészi és pedagógusi tevékenységét. A 2006-ban újraálmodott Új Magyar Zene Egyesület alapító tagja.
Tanítványai így méltatták:
„Meggyőződésem, hogy Rados Ferenc minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze... mindent egybevetve azt hiszem, tőle tanultam a legtöbbet egész életemben. Hogy az órái milyen kemény dresszúrák voltak. Mit mondjak: vér folyt. Kíméletlen volt, könyörtelen, valósággal kitaposta az ember belét. [...] Mindig mindent kifogásolt, minden rossz volt, igaz, mindig meg is mondta, hogy miért rossz. De utólag is hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott vele, és hogy adott annyi erőt, hogy kibírjam mellette." (Schiff András: A zenéről, zeneszerzőkről, önmagáról, Vince kiadó, 2003.)
„Akik hallottuk őt, koncerteken utoljára a nyolcvanas években, tudjuk, milyen nagyságrendű zongorista volt. Aki - tanítás közben - hallja ma, sejtheti, hogy most is az. Kevesen tudják azonban, hogy mostanában is történhet olyasmi, aminek véletlenül tanúja voltam külföldön: kétórányi műsort rögtönzött, ha nem is nyilvános hangversenyen, de persze lenyűgözően. Szörnyű, pótolhatatlan az űr az utolsó két évtizedben koncertjei nélkül." (Csalog Gábor, Muzsika 2004. október)
„Csak a legnagyobb szeretettel tudok gondolni azokra a gyilkos mondataira, amelyek húsba vagy még inkább prosztatába vágóan világosították meg elmémet (és abban a pillanatban a darabot), s leplezték le, hogy rossz úton tévelygek. Megfigyelései rendbe szedik a zene szerkezeti működését, alapvetõ testi funkcióvá emelik a darabok játszását. Nem úgy gondolok ezekre a mondatokra, mint gyermek az apja megszívlelendõ tanácsaira, vagy mint tanítvány a keleti bölcs szavaira, hanem mint a spontaneitás és a százszor-ezerszer átrágott tudás páratlan találkozásának áramütéseire." (Nagy Péter, Muzsika 2004. október)
„Számomra olyan volt az a találkozás, mint amikor egy vak hirtelen elkezd látni: valóságos reveláció. Hegedülni addigra már valóban elég magas színvonalon tudtam, nagyszerű tanároknál tanultam, akik mind azt mondták, milyen jól játszom, milyen mély benyomást tesz rájuk a tudásom. Rados számára azonban nem léteznek hangszerek, ő magára a zenére figyel. Nem mintha nem tudna mindent a hangszerről -a vonósjátékról is -, de számára a zene olyan, akár egy nagy építészeti alkotás a maga struktúrájával, sok szintjével. Az ő hatására egészen másképp kezdtem látni a zenét, másképp kezdtem gondolkodni róla. Azt, hogy tudok vezényelni, neki köszönhetem. Ő tanított meg arra a látásmódra, amely a vezényléshez szükséges. [...] Rados Ferenc nem a saját útját akarja ráerőltetni másokra -számára minden út lehetséges és elképzelhető, ha az meggyőző, értelmes és a mű megértésén alapul. A legtöbb tanár azt mondja, ezt így meg így kell játszani, punktum, kijelöli az utat, és megpróbálja bevasalni növendékein. Rados nem önmaga utánzatait szeretné hallani. Szerintem ez az igazi tanítás. A legtöbb tanár megmondja, mit csinálj, Rados viszont gondolkodni tanít. Amit nála tanultam, az túl van a hegedülésen, túl a jó hegedülésen, túl minden hangszerjátékon. A műről tanít meg mindent, azt tanítja, hogyan alakíts ki egész univerzumot a hangokból, színekből, hullámokból, árnyékokból és fényekből." (Leonidas Kavakos, Muzsika 2008. május)
