Fidipédia / Előadók

Szabóki Tünde

1989-ben zongoratanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetében, majd két évig járt a Zeneakadémia ének tanszakára. Tanulmányait 1991-től 1997-ig a grazi Zene- és Előadóművészeti Főiskola dal, oratórium és opera tanszakán folytatta, ahol 1998-ban koncerténekesi diplomát szerzett. 1994 és 2000 között több nemzetközi énekversenyen nyer díjakat. 2000 szeptemberétől a bécsi Stephansdom kórusának hangképzője. Énekesi profiljában az oratórikus műfaj dominál: ezen a területen átfogó repertoárja alakult ki. Időről időre azonban operaelőadásokban is hallható. 1993-94-ben Grazban és Prágában mintegy húsz alkalommal énekelte Weber A bűvös vadász című operájának Agathe szerepét - a produkcióról CD-felvétel is készült. Rendszeres vendége a Nikolaus Harnoncourt nevével fémjelzett ausztriai Styriarte Fesztiválnak, ahol Schubert Der Graf von Gleichen című operájának ősbemutatóján is énekelt. 1997-ben a jeruzsálemi Bernstein Fesztivál szólistája, 2001-ben a berlini Musik-Biennale-n, valamint a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a Luzerni Fesztiválon vendégszerepelt.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG