Fidipédia / Intézmények

Gregorián Társaság

A Gregorián Társaság 1990. december 11-én alakult a gregorián ének tanulmányozását, tanítását, művelését és közkinccsé tételét tűzve ki célul. 2005. május 10. óta közhasznú szervezetként működik. A Társaság elnöke az alapítástól kezdődően Béres György. Elnökhelyettes: ifj. Sapszon Ferenc, jelenlegi vezetőségi tagok: Dr. Áment F. Lukács OSB, Dékány András, Ruthner Judith, Tallér Edit és Tardy László. 1. Tanfolyamok A Gregorián Társaság évente szervez tanfolyamokat, elvégzésükről – sikeres záróvizsga után – tanúsítványt ad. A tanfolyam nem vizsgaköteles. 1. Alapszintű tanfolyam (30 órás, Pannonhalmán, bentlakással); 2. Középszintű tanfolyam (30 órás Pannonhalmán, bentlakással); 3. Mesterkurzus (120 órás): A 10-12 főből álló csoportok oktatása két évig tart, három egyhetes bentlakásos szakasszal és évközi konzultációkkal. A 1990 és 2005 között negyven ötnapos kurzusvolt az országban több helyszínen, Pannonhalmán kívül Szekszárdon, Kecskeméten Máriabesnyőn, Erdélyben Székelyudvarhelyen és Kolozsvárott, valamint Szlovákiában, Pozsonyban. A tanfolyamok vezető tanára Béres György, aki vendégelőadókat és csoportvezető tanárokat is meghív. 2. Tanulmányi Napok, előadások, szkólabemutatók A Társaság alapítása óta tizenöt szkólatalálkozóval egybekötött Tanulmányi Napot tartott az ország különböző pontjain, valamint Budapesten, a Társaság és a Bárdos Lajos Zenei Hetek közös rendezésében tizennégy alkalommal került sor hasonló alkalomra. Béres György elnök ezeken kívül is sok előadást tart Budapesten és vidéken, zenei és egyházi intézményekben és fórumokon, és gyakran hív meg más előadókat is (Dr. Ábrahám István, Dr. Áment Ferenc Lukács OSB, Dr. Baán István, Dr. Barna Gábor, Dr. Bohus Péter, Dr. Harald Buchinger (Ausztria), Czakó István, Csillag Gabriella, Dr. Dobszay László, ifj. Hafenscher Károly, Dr. Karasszon Dezső, Kása Ferenc, Dr. Ladocsi Gáspár, Leányfalusi Vilmos, Dr. Mezei János, Rostetter Szilveszter, Dr. Szilárdfy Zoltán, Tardy László, Dr. Varga István, Varga László), akik pedagógiai, zenei, liturgikai vagy történeti témákkal foglalkoznak. A Tanulmányi Napokon sokszor neves művészek is közreműködtek, többek között Gergely Ferenc, Kistétényi Melinda, Áment F. Lukács, Peter Planyavszky (Ausztria), Urbán Péter, Botkáné Égető Mária, Bednarik Anasztázia, Kárpáti József. 2004–2005-ben a gregorián ének nevéhez kötődő Gergely (Gregorius) pápa halálának 1400. évfordulója alkalmából rendezett Nagy Szent Gergely Jubileumi Év eseményei zajlottak. A Gregorián Társaság, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet és még számos megyei, helyi egyházi és kulturális szervezet közösen rendezte a 2004. március 12-én kezdődő egy éven keresztül tartó ünnepségsorozatot, amelynek eseményei átfogták az országot, felöleltek püspöki szentmiséket, hangversenyeket, szkólatalálkozókat, kiállításokat, előadásokat, szakmai napokat, rajz- és énekversenyeket. 3. Kapcsolatok kórusokkal, intézményekkel A budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában a kezdetektől jelen van a gregorián ének oktatása, amelyet Béres György folyamatos szakmai tanácsadása segít. Az iskola keretei között két szkóla is működik, amelyeknek vezetője ifj. Sapszon Ferenc, a Társaság elnökhelyettese. Ezek az együttesek 2000-ben és 2003-ban meghívást kaptak Belgiumba a Watou-i Nemzetközi Gregorián Fesztiválra, a Váci Nemzetközi Gregorián Fesztiválokra, és óriási sikerrel szerepeltek a Linzben 2000-ben megrendezett I. Kórusolimpián, ahol a Cantate Schola aranyérmet kapott, a Jubilate Schola pedig abszolút elsőként, az aranyérem mellett az „Olimpiai Bajnok” címet is elnyerte a gregorián kategóriában. A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola és annak karnagya, Szabó Dénes is többször meghívta Béres Györgyöt kórusaiba műhelymunkára. Ennek eredménye volt több koncert is Nyíregyházán, Debrecenben, Kassán és Bécsben. A Debreceni Kodály Kórussal megvalósult együttműködés gyümölcsei voltak a Nyíregyházi Társszékesegyházban, a Debreceni Református Nagytemplomban és a Budavári Mátyás templomban megtartott gregorián hangversenyek. Az OMCE kántortovábbképző és egyházkarnagy-képző tanfolyamain 1988 óta a gregorián szemiológia oktatása is jelentős és szerves részét képezi az öt éves kurzusnak. 2004-2005-ben, a Nagy Szent Gergely Jubileumi Év alkalmából új kompozíciók születtek. Ezekben az a cappella misékben a zeneszerzők (Daróci Bárdos Tamás, Petr Eben, Gyöngyösi Levente, Kolos István, Peter Planyavsky és Soproni József) egy-egy gregorián miseordináriumot dolgoztak fel. Az ősbemutatókon a műveket a Mátyás templom Kórusa (Tardy László) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kórusa (Párkai István), a Jubilate Leánykar (ifj. Sapszon Ferenc), a Budapesti Monteverdi Kórus (Kollár Éva) és a Debreceni Kodály Kórus (Erdei Péter) szólaltatták meg. 2005-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen karvezetés szakos hallgatók és doktorandusok hallgathatták Béres György előadásait. A Gregorián Társaság gondozásában és a Szent István Társulat kiadásában jelent meg 2005-ben a „Kulcs a Graduáléhoz – a Graduale Romanum szövegei latinul és magyarul” című kiadvány, amelyben a mise latin énekeinek szó szerinti (Dr. Nádasi Alfonz OSB) és művészi értelmezésű (Szúnyogh Xavér OSB) fordítási találhatók. 4. Külföldi kapcsolatok Több ízben sor került külföldi szkólák meghívására is. Godehard Joppich vezetésével az Esseni Zeneművészeti Főiskola (Németország) szkólája adott hangversenyt a Mátyás templomban, Pannonhalmán és Tihanyban. A Schola Sanctae Sunnivae (Norvégia) Anne Kleivset, a Schola Gregoriana Pragensis (Csehország) pedig David Eben vezetésével szintén a Mátyás templomban koncerteztek. Az olaszországi Nova Schola Gregoriana a budapesti Belvárosi templomban énekelt Alberto Turco keze alatt. A Berliner Choralschola is bemutatkozott a Mátyás templomban és Pannonhalmán Heinrich Rumphorst irányításával. Nagyszabású és az egyházzenei életben egyedülálló esemény volt 1998-ban a Váci Püspökség és a Gregorián Társaság közös rendezésében lezajlott Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivál, amelyen hat ország nyolc szkóláját ismerhette meg a hazai szakma és a közönség, lehetőséget adva különböző interpretációs stílusok összehasonlítására. Tekintettel a széleskörű igényre és a nagy sikerre, 2002-ben és 2005-ben ismét hasonló rendezvény zajlott le. Nyolc ország 16 szkólája mutatkozott be a II. és hét ország 13 szkólája a III. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivál keretében. Mindhárom fesztivál gerincét a liturgikus események alkották, de ezeken kívül hangversenyek és nemzetközi hírű gregorián kutató professzorok – Dr. Nino Albarosa (Olaszország), Dr. David Eben (Csehország), Dr. Johannes Berchmans Göschl (Németország), Dr. Godehard Joppich (Németország), Prof. Kees Pouderoijen OSB (Hollandia), Dr. Franz Karl Prassl (Ausztria), Heinrich Rumphorst (Németország), Dr. Alberto Turco (Olaszország) – előadásai segítették a gregorián ének megismerését. Az események alatt írástörténeti, gregoriántörténeti, illetetve gregorián ihletésű képzőművészeti kiállításra is sor került. 5. Gregorián ének a liturgiában A Gregorián Társaság keretében működik az 1994-ben megalakult Schola Gregoriana Budapestinensis, amelynek tagjai központi kérdésnek tekintik a gregorián ének liturgiában történő megszólaltatását, ezért – a nyári hónapokat kivéve – minden kedden 18:30-kor a Pesti Ferencesek templomában gregorián misét énekelnek Béres György vezetésével. 1995-ben hivatalos meghívottként felléptek Bécsben az AISCGre (A Gregorián Ének Kutatásának Nemzetközi Társasága) Kongresszusán, és a Váci Nemzetközi Gregorián Fesztiválokon. Többször énekeltek Bécsben és Pozsonyban, valamint vidéken és Budapesten is évente többször vállalnak hangversenyen való közreműködést, illetve gregorián mise éneklését a rendszeres szolgálat mellett. Eddigi tevékenységünkből következően tagságunk létszáma évről évre nő. Tagjainkat rendszeresen és részletesen tájékoztatjuk rendezvényeinkről. Tagságunk soraiba léphet minden természetes vagy jogi személy. A Társaság – célkitűzéseinek értelmében – segítséget nyújt mind az előadások, tanulmányi napok és szkólatalálkozók, mind a Schola Gregoriana Budapestinensis fellépéseinek megszervezésével kapcsolatban. Címünkre várjuk azok jelentkezését, akiknek ilyen jellegű igényük van, valamint azokét, akik szeretnének belépni a Társaságba.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG