Fidipédia / Intézmények

Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola (Vác)

A Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola az egyik legszebb magyar barokk városban, Vácott működik. A kiváló váci karnagy, zeneszerző és orgonista nevét a 2004/2005-ös tanévtől viseli, előtte – 1988 óta – Váci Zeneművészeti Szakközépiskola néven működött. Az iskola alapítását több éves, sőt, évtizedes előkészítő munka előzte meg, amely elsősorban Cs. Nagy Tamás volt zeneiskolai igazgató nevéhez fűződik. Az intézményben az 1988/89-es tanévben indult meg a tanítás. Az iskola tanszakain valamennyi klasszikus zenei hangszer tanulható, ezen kívül szolfézs-zeneelmélet, magánének, régizene, jazz, egyházzene és népzene szakokon folyik oktatás. Az intézmény épülete Vác belvárosában, a Kossuth téren áll; hangversenyteremként többek között a szomszédos zeneiskola 220 férőhelyes koncerttermét is használja. Számos különlegességgel büszkélkedhet, mint például az ország két FAZIOLI hangversenyzongorájának egyikével, valamint egy kiváló csembalóval, amelyet Peter Sefl cseh mester készített. Az iskola viszonylag kis (110-120 fős) létszámú közösség, s számos szakmai eredménnyel, versenygyőzelemmel büszkélkedhet. A diákok 80-90%-a nyer felvételt valamely felsőoktatási intézménybe. Habár az iskola alapítása óta sok hasonló tanintézmény létesült az országban, a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola ennek a kihívásnak pontos célkitűzésekkel, színvonalas oktatással meg tud felelni. 2600 Vác, Kossuth tér 3. Tel.: (27) 317-180

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG