David Afkham 1983-ban Freiburgban született, hatévesen kezdett zongorázni és hegedülni. 15 évesen vették fel szülővárosa zeneművészeti egyetemére, ahol zongora-, zeneelmélet- és karmesteri tanulmányokat folytatott. 2002-ben a Német Országos Zongoraverseny győztese volt, majd Weimarban, a Liszt School of Music növendékeként képezte magát tovább. A bayreuthi Richard Wagner Társaság ösztöndíjasa, a Német Zenei Tanács Karmesterfórumának tagja. A Donatella Flick Karmesterversenyen elért 2008-as győzelme óta a Londoni Szimfonikus Zenekar asszisztens karmestere, ugyanezt a pozíciót tölti be a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarnál, és a Los Angeles-i Filharmonikusokkal is komoly munkakapcsolatot ápol. David Afkham 2010 nyarán debütált a Londoni Szimfonikus Zenekar és a zürichi Tonhalle Zenekarának élén. Ő volt a Bernard Haitink Alapítvány első kitüntetettje is, és a jövőben is együttműködik Haitinkkal különböző projektekben (a Chicagói Szimfonikusokkal, a Concertgebouw Zenekarával, a Berlini Filharmonikusokkal). David Afkham a Nestlé és a Salzburgi Ünnepi Játékok 2010-ben alapított karmesterversenyének első győztese.
Afkham, David
Kiemelt cikkeink
Mintha és majdnem
Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA
Hintázz óriás falovon!
Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.
Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje
A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.
Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"
Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ
Táncfilm Jákob párnájáról
Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ
Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"
Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ
Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
































