Dr. Pásztor Zsuzsa a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett zongoraművészi diplomát Kadosa Pál osztályában. Negyven éven át zeneiskolai tanárként és zongorakísérőként dolgozott. Ezzel párhuzamosan résztvett a zenei munkaképesség-gondozás kutatásában mint Dr. Kovács Géza munkatársa és szerző...
Ének-zenetanár, karvezető végzettségét 2004-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, mely képzéssel párhuzamosan az ELTE BTK Germanisztika szakos hallgatója. 2007-ben felvételt nyert a Zeneakadémia Doktorképzésére, Karvezetés alprogramra. 1998 óta tagja énekesként a Discantusnak, ma...
Sebestyén János 1931. március 2-án született Budapesten muzsikus családban: édesapja gordonkaművész, édesanyja zongoraművész volt. A kisfiú érdeklődése hamar a zene felé fordult. A konzervatóriumban, ahol édesanyja is tanított, zongorázni tanult, az orgonát édesapja ajánlotta számára azzal az indokk...
1964-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait zongoristaként kezdte. 1990-ben Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán először karvezetői, ének és zeneelmélet tanári diplomát szerzett. 1995-ben Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kitüntetéssel végzett Lukács Ervin karmesterképző osztályában is...
Kiemelt cikkeink
Mintha és majdnem
Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA
Hintázz óriás falovon!
Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.
Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje
A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.
Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"
Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ
Táncfilm Jákob párnájáról
Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ
Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"
Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ
Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
































