Fidipédia / Színházi személyek
(min. 3 karaktert adjon meg a kereséshez)

1671. június 8-án született. Velencei mester volt, aki a zeneszerzést nem hivatásszerűen, hanem csupán kedvtelésből művelte. Zenéjét J. S. Bach is ismerte, néhány kompozíciójából átiratot is készített más hangszerekre. 1694-1740 között 48 operát írt (köztük 1708-ban a Pimpinone című intermezzót, ame...

Alessio Vlad zeneszerzést a Santa Cecilia Akadémián tanult, karmesterként Franco Ferrara, Sergiu Celibidache és Bruno Campanella növendéke, majd Leonard Bernstein asszisztense volt. Asszisztens karmesterként dolgozota Spoletói Fesztiválon és a Római Operában, maestróként Montepulcianóban debütált. N...

1983-ban született Dunaújvárosban, orvos szülők gyermekeként. Zenei érdeklődése korán megmutatkozott; sokat improvizált és zongorázni tanult szülővárosában, majd a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, Gerhát László növendékeként. Ezután a győri Széchenyi István Egyetem Varga Ti...

Bonnban született 1770. december 17-én. Korán megnyilvánuló zenei tehetségét apja — aki közepes képességű udvari muzsikus volt — lelkiismeretlen és kapzsi módon igyekezett kamatoztatni; a családnak valóban már gyermekkorában Beethoven volt az eltartója, még mielőtt igazi mester tanította volna. A ny...

Szentesen született. Muzsikus családból származik, édesapja szintén énekes. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Réti József és Révhegyi Ferencné tanítványaként végezte el, s 1971-ben szerzett diplomát. Még abban esztendőben szerződtette a Magyar Állami Operaház, s Lenszkijként debütált az Anyegin...

A Grenoble-környéki La Côte-Saint-André-ban született 1803. december 11-én. Apja orvos volt, aki fiát is erre a pályára nevelte, és érettségi után, 1821-ben Párizsba küldte az egyetemre. Berlioz azonban inkább a zenéhez vonzódott, így Le Sueur tanítványává szegődött. Miután a Conservatoire-on több í...

1838. október 25-én született Párizsban. Muzsikus családban nőtt fel. A Conservatoire-ba még tíz éves kora előtt felvételt nyert. Az első félév után díjat kapott szolfézs-zeneelméletből, 1852-ben pedig zongorajátékát jutalmazták első díjjal. Zeneszerzést Halévynél, összhangzattant Zimmermann-nál és ...

Bozsik Yvette 1968. augusztus 11-én született Szolnokon. 1988-ban végezte el az Állami Balettintézetet, majd '89-ben a Művészképző Iskolát. Pályáját azonban nem klasszikus táncosként folytatta, hiszen még hallgatóként, 1986-ban az akkori színházi élet egyik leginkább alternatívnak számító együttesét...

Zenei tanulmányait a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként kezdte, majd a Városmajori Gimnáziumban érettségizett, ének-zene tagozaton. Énekpedagógus diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző szakán szerzett, Schmiedt Annamáriánál, majd operaénekes diplomát szerzett a Liszt Ferenc Ze...

Busa Tamás zenei tanulmányait szülővárosában, Csongrádon kezdte. Zongorázni, orgonálni és oboázni tanult, s énekelni viszonylag későn kezdett. 1987-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának ének tagozatára. Énekesi pályafutása is Szegeden, az ottani Nemzeti Szính...

Votkinszk-ban született 1840. május 7-én. Családja nem volt muzikális, ő maga sem készült erre a pályára, bár zongorázni tanult. Jogi tanulmányai elvégzése után az igazságügy-minisztériumban dolgozott (1859). A hatvanas évek elején ismét folytatott zenei tanulmányokat, a pétervári konzervatóriumban....

Szegeden magánénektanár, ének-, kamaraművész diplomát szerzett 2006-ban, tanára Andrejcsik István volt. 2008-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaszakán végzett, ahol énektanára Marton Éva, színpadi tanára Kovalik Balázs voltak. Oratórium-szólistaként 1998-ban debütált J. S. Bach János-pass...

Francia zeneszerző. 1836. február 21-én született St.-Germain-du-Val-ban (Sarthe). A párizsi Conservatoire-ban Adolphe Adam tanítványaként 12 évesen pályadíjat nyert egyik művével. 1853-tól a Théâtre Lyrique korrepetítoraként és karmestereként működött. Tíz évvel később a párizsi Opéra-ban ugyanezt ...

Budapesten született 1951-ben. A Magyar Állami Operaház gyermekkórusának tagja volt 1958-1966. között. A Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban volt hegedű főtanszakos, majd az I. István Gimnáziumban érettségizett 1970-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakának elvégzése után rövid ...

1797. november 29-én, Bergamóban született az olasz operák nagymestere, aki komikus és komolyabb színpadi műfajokban egyaránt otthon volt, Rossini nyomdokain haladt, pszichológiai-drámai kezdeményezéseivel Verdi fontos előfutárának tekinthető. 1806 és 1815 között a bergamói kántor, Simon Mayr tan...

(Helyesen: Dvořák, Antonín) Nelahozeves-ben született 1841. szeptember 8-án. A prágai orgonaiskolában tanult, majd színházi muzsikus lett. Az Ideiglenes Színházban (a prágai Nemzeti Színház elődjében) megismerte Smetanát és a cseh nemzeti zene lelkes harcosául szegődött ő is. A nyilvánosságnak Smet...

1810. november 7-én született Gyulán. Nagyapja és édesapja tanította zongorázni valamint a zeneelmélet alapjaira. A középiskolát Pozsonyban végzte, zenei tanulmányait Klein Henrik irányította. 1827 táján Kolozsvárott működött mint zongoratanár. Pesten 1834-ben tűnt fel zongorajátékával; ő mutatta be...

Eszéki Erzsébet az ELTE Bölcsészettudományi karán végzett német-orosz-svéd szakon. Egyetemistaként kezdett az Élet és Irodalomban publikálni, 1980-tól a Daily News/Neueste Nachrichten német rovatában írt és szerkesztett. 1985-től a Magyar Nemzet kulturális rovatában dolgozott, 1987-től a lap iroda...

Liszt- és Kossuth-díjas zeneszerző. 1905. december. 15-én született Nagykanizsán, 2000. október 10-én hunyt el Budapesten. Első zongoraleckéit nyolc éves korában vette. Tanulmányait kezdetben magánúton, majd a Nemzeti Zenedében folytatta. 1922-27-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albe...

1973-ban született Budapesten, 2000-ben végzett a budapesti Zeneakadémián. 1998-ban még főiskolásként debütált az Operaházban, ahol a Bohéméletben Parpignol, a Salome-ban az I. zsidó szerepét énekelte. Volt már Gounod Rómeója, és Faustja, Bellini Normájában Pollione, Az álarcosbál Riccardója, a Rigo...

1971. július 14-én született. Tanulmányait a Balettiskolában kezdte, később a Balett Intézetben folytatta, majd a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. A Bartók Béla Konzervatóriumban énekelni, hegedűn és zongorán játszani tanult. Diplomáját 1997-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének...

Oroszországban született, tanulmányait a Novoszibirszki Zeneakadémián végezte énekes-, pedagógus- és karmester-szakon. Azután a Novoszibirszki Opera szólistája lett, majd hazája több városa következett. /Szaratov, Ufa, Dusambe/ Oroszországban énekelte az operairodalom összes jelentős bariton szerepé...

Énekművész, szoprán, 1978-ban született Szegeden. 1992 és 1996 között a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Konzervatóriumának ének szakos hallgatója volt. 2002-ben énekművész-tanári, 2004-ben operaénekesi diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kovalik Balázs tanítványaként....

1977. május 1-én született Budapesten. Tanulmányai: Zeneakadémia - magánének és opera tanszak Énektanulmányait 1994-ben az Újpesti Zeneiskolában kezdte, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, majd a Zeneakadémián öt évig Andor Éva művésznőnél tanult. A 2002/2003-as tanév...

1685. február 23-án született Halléban. Ellentétben a vele egy évben született pályatársával, Bachhal, – akit sorsa és hivatása teljességgel Németországhoz kötött – Händel európai karriert futott be. Szülei – ugyancsak ellentétben a Bach-család évszázados zenei hagyományaival – ellenezték zenei pály...

Joseph Haydn 1732. március 31-én született az ausztriai Rohrauban. A bécsi klasszikus stílus egyik legnagyobb mestere, a szimfónia megteremtője a rohraui bognármester fiából lett világhírű komponistává. Gyermekéveiben a bécsi Szent István-székesegyház fiúkórusában énekelt, majd innen „kiöregedve”, n...

Elsősorban nagyformátumú produkciók rendezője: operákat, operetteket, musicaleket és rockoperákat egyaránt színpadra állított, itthon és külföldön, szabadtéren és kőszínházakban. A Kecskeméten, majd a Fővárosi Operett Színházban eltöltött tíz után a Magyar Állami Operaházban alkotott. Mozart, Verdi,...

Kesselyák Gergely a fiatal karmester-generáció egyik jelentős egyénisége. Budapesten született 1971-ben. Korai zenei tanulmányai (zongora, cselló, nagybőgő) után felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző szakára, ahol Lukács Ervinnél tanult, diplomáját 1995-ben szerezte meg....

Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Szüleivel 1885-ben Galántára, 1892-ben Nagyszombatra költözött. Középiskolai tanulmányai mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni tanult. 1898-ban a nagyszombati érseki főgimnázium zenekara számára nyitányt írt. 1900-05 között a budapesti...

1966-ban született. Zenei tanulmányait a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, ahol 1990-ben szerzett középiskolai énektanári és karvezetői diplomát. Reneszánsz és barokk tánc tanulmányait Londonban végezte, ahol Madeleine Inglehearn tanítványaként ...

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG