Farkas Ferenc

Liszt- és Kossuth-díjas zeneszerző. 1905. december. 15-én született Nagykanizsán, 2000. október 10-én hunyt el Budapesten. Első zongoraleckéit nyolc éves korában vette. Tanulmányait kezdetben magánúton, majd a Nemzeti Zenedében folytatta. 1922-27-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert és Weiner Leó növendéke volt. A következő két évben Farkas a budapesti Városi Színház korrepetitoraként és karmestereként dolgozott. 1929-ben állami ösztöndíjjal Olaszországba utazott, ahol Ottorio Respighinél tanult a római Santa Cecilia akadémián. 1930-ban, hazatérése után saját kompozícióiból önálló estet rendezett. Az 1933-as évet Bécsben töltötte, ezt követően Koppenhágában filmzenét írt. 1935-ben Párizsban járt, illetve zeneszerzést kezdett tanítani Budapesten a Fővárosi Felsőbb Zeneiskolában. 1941-ben a kolozsvári konzervatóriumba került, 1943-tól az intézmény igazgatója lett. 1946-48 között Székesfehérváron konzervatórium-igazgató, 1948-75-ig pedig a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés tanára és tanszékvezetője volt. Tanítványai közé tartozott Kurtág György, Ligeti György és Szokolay Sándor is. Zeneszerzői munkásságának gerincét operák és táncjátékok (A bűvös szekrény, 1938-42; Furfangos diákok, 1949; Vidróczki, 1959), zenekari művek (Rhapsodia Carpathiana, 1940; Lavotta szvit, 1951; 1. szimfónia, 1951-52), versenyművek, vokális-zenekari művek (Cantus Pannonicus, 1959; Szigetvár dicsérete, 1966), kamarazene, valamint zongoradarabok alkotják.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG