Kovalik Balázs

Arendező. Budapesten született. Hároméves korától fogva színész akart lenni. Volt, amikor cirkuszi bohócnak készült. Aztán tanult fuvolázni, énekelni, zongorázni. Háromszor felvételizett a főiskola színész szakára, mindig a 3. rostán esett ki. 1984-től a Budapesti Pinceszínház tagja, 1987-től a Nemzeti Színház Színiakadémiáján tanult, majd másfél év kiesett az életéből, amikor Kalocsán volt katona. 1991-től a Magyar Állami Operaház rendezőasszisztense volt.

Mivel a hazai rendezőképzés nem vonzotta, ezért németországi főiskolákra jelentkezett. Hat helyre. Az első felvételi Münchenben volt, tíz napig tartott, a végére Kovalik Balázs annyira elfáradt, hogy nem értett már semmit. Így fogta magát, hazajött. Gondolta, bízhat a német precizitásban, majd értesítik. Így is lett, értesítették, hogy fölvették.

1993-tól volt az August Everding Bayerische Theaterakademie/Hochschule für Musik in München rendező szakos hallgatója. Még főiskolásként, 1995-ben kérték fel, hogy vigye színre Puccini Turandot című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban, az előadás óriási visszhangot keltett, éveken át sikerrel játszották több helyen.

1997-ben kapta meg a rendezői diplomát, attól az évtől kezdve 2009-ig tanított a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2006-tól mint a Magánének Tanszék Opera szakcsoportvezetője. 2001 után vendégdocens volt a lipcsei Zeneművészeti Egyetem opera szakán, 2003-től a berlini Művészeti Egyetem opera szakán.

Kapott már Üstökös-díjat (1999-ben), 2000-ben lett a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, 2002-ben Nádasdy Kálmán-díjat, 2002-ben Vámos László-díjat, egy évvel később átvehette a Magyar Köztársasági Érdemreng Lovagkeresztjét, szintén 2003-ban megkapta a kritikusok különdíját is a Borisz Godunovért. 2008. október 30-án pedig ő vehette át az Aegon Művészeti Társdíjat a 2008-as Aegon-díjas költő, Térey János jelöltjeként.

Első rendezése, a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott Turandot után többször dolgozott Münchenben, Szegeden, a Magyar Állami Operaházban, több németországi operaházban, Kairóban, a norvégiai Bergenben, s kiugró sikert aratott három Mozart-operája, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál Mozart-maratonján is szerepelt a Millenáris Teátrumban. Dolgozott a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetőjeként. Kovalik Balázs a müncheni Theaterakademie-n 2012 őszétől induló énekes-zenés színházi mesterképzés struktúráját, tantervét, gyakorlatát tanszékvezetőként alakíthatja ki.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG