Csajkovszkij, Pjotr Iljics

Votkinszk-ban született 1840. május 7-én. Családja nem volt muzikális, ő maga sem készült erre a pályára, bár zongorázni tanult. Jogi tanulmányai elvégzése után az igazságügy-minisztériumban dolgozott (1859). A hatvanas évek elején ismét folytatott zenei tanulmányokat, a pétervári konzervatóriumban. 1866-ban Nyikolaj Rubinstein meghívta a moszkvai konzervatórium zeneelméleti tanszékére, tanárnak. Itt 1877-ig működött, kapcsolatba került az Ötök csoportjával és zenekritikák írásával is foglalkozott. 1877-ben a megfeszített munka és rosszul sikerült házasságának konfliktusai súlyos lelki válságba sodorták. Állását feladta, és ideje nagy részét külföldön töltötte. Ezekben az években keletkeztek nagyszerű szimfonikus alkotásai és Anyegin című operája. Egész Európában, sőt, Amerikában is (ahová 1891-ben utazott) fergeteges sikereket aratott, e sikerek tetőpontján halt meg 1893. november 6-án Pétervárott, kolerában. Nagy népszerűségét jellegzetes orosz hangvételének és az európai klasszikus hagyományok virtuóz elsajátításának köszönheti. Művei egy részét a szalonokban divatos századvégi melankólia hatja át, más részén az orosz népi dalok frissessége és bája uralkodik. Dallambősége úgyszólván kifogyhatatlan, és a hatáskeltés valamennyi titkát ismeri. Táncjátékai az orosz balett klasszikus remekművei.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 5 13:45 2011.07.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kedves Zsölény! Ezt én se igazán értettem, viszont azt hittem, hogy a művet kritizálja! Elnézést! Egyébként meg igaza van... 

  2. 4 09:51 2011.07.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nyina, nem a "Kis orosz" szimfónia a szégyen... Hanem az, hogy egy MÁSODIK SZIMFÓNIA op.17-et op.17 Nr.2-ként jelölnek meg... Sorozatban, egy nívós portálon.

  3. 3 09:51 2011.07.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nyina, nem a "Kis orosz" szimfónia a szégyen... Hanem az, hogy egy MÁSODIK SZIMFÓNIA op.17-et op.17 Nr.2-ként jelölnek meg... Sorozatban, egy nívós portálon.

  4. 2 17:36 2011.06.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Szégyen?!?!  Kifejtené bővebben?  Mélységesen nem értek Önnel egyet!

  5. 1 10:26 2011.01.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Gyerekek, oly butaság és szégyen ez az "op.17 Nr.2"...

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG