Fidipédia / Zeneszerző

Chopin, Frédéric

A Varsó melletti Zelazowa Wolában született 1810. március 1-jén. Kevéssel ezután családjával Varsóba költözött. Korán megmutatkozó zenei tehetsége nyomán második Mozartot véltek felismerni benne. Első zongoratanára Żywny volt, 1821-ben ő irányította át Chopint Elsnerhez. Chopin első tanulmányai idején kezdett komponálni zongorára, amely mindvégig csaknem kizárólagos hangszere maradt. 1818-ban lépett első ízben nyilvánosság elé Gyrowetz egyik zongoraversenyének előadásával. Rendszeres zeneszerzői tanulmányokat a varsói konzervatórium igazgatójának, Józef Elsnernek irányításával folytatott. Első kompozíciója 1825-ben jelent meg (c-moll rondó, op. 1). Már ebben az időben élénken érdeklődött hazája népzenéje iránt, és első mazurkái is ekkor keletkeztek. 1828-ban Hummel vendégszerepelt Varsóban, és Chopin tőle sajátította el a zongorajáték sima eleganciáját, kecsességét, ami kompozícióin is nyomot hagyott. A következő évben befejezte konzervatóriumi tanulmányait, majd európai tanulmány- és hangversenykörútra indult. Első állomása Bécs volt, innen rövid időre hazatért Varsóba, majd Drezda, Prága, ismét Bécs és végül Párizs következett, ahol végleg megtelepedett. Zongoristaként itt aratta legnagyobb sikereit, alkotta műveit, és itt fejezte be rövid életét 1849. október 17-én.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG