Fidipédia / Zeneszerzők

Ambrosius, Aurelius

Ismertebb nevén milánói Szt. Ambrus püspök. 339 körül született Trierben egy római prefektus fiaként, s ennek megfelelően politikai szerepet vállalt: 370 körül Liguria és Aemilia kormányzója volt. Ekkortájt keresztelkedett meg, majd 374-ben Milánó püspökévé választották. Itt halt meg 397. április 4-én. Szt. Ágostonnal (Augustinus) és Szt. Jeromossal (Hieronymus) együtt a 4-5. század legnagyobb egyházatyjaként tartják számon. Egy középkori legenda szerint Ágostonnal versengve komponálta meg a Te Deumot (Téged Isten dicsérünk – Sík Sándor fordítása), s alighanem a húsvéti gyertya meggyújtásánál énekelt Exultet végső formájának kialakulásában is jelentős szerepet játszott. A gregorián ének milánói változatának kialakítója. A nyugati egyházi tradícióba ő vezette be a keletről átvett antifonális zsoltározást. Az ariánusok támadása idején bátorította az azok elől keresztény templomokba menekülő népet, és a közös éjszakai virrasztásokon bevezette a himnuszéneklést. A 14 neki tulajdonított himnuszt, amit valószínűleg Ágostonnal együtt írt, Nursiai Szt. Benedek 529-ben a bencés Regulában „ambroziánus himnusz”-ként említi.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG