Fidipédia / Zeneszerzők

Fauré, Gabriel

A francia zeneszerző 1845. május 12-én született Pamiers-ban. 1854-64-ig a párizsi École Niedermeyer-ben Saint-Saëns tanítványa, 1866-70 között a rennes-i St-Sauveur templom orgonistája volt. 1871-től ismét Párizsban élt, az École Niedermeyer tanára lett, és a St. Honoré d’Eylau és St. Sulpice templomban orgonált. 1877-től a párizsi St. Madeleine templomban karmesterként alkalmazták, ahol 1892-től a zenetanításra is felügyelt. 1896-ban a St. Madeleine karmesteri állása helyett annak orgonistája, valamint Massenet utódjaként a párizsi Conservatoire egyik zeneszerzés-osztályának tanára lett. Tanítványai (többek között Koechlin, Schmitt, Ravel) révén jelentősen befolyásolta az új francia zene fejlődését. 1903-tól a Figaro zenei tudósítója volt, eközben egyre súlyosbodó fülbetegség gyötörte. 1905-1920-ig Dubois utódaként a párizsi Conservatoire igazgatását vállalta. 1924. november 4-én halt meg Párizsban. Számos kísérőzenét komponált Dumas, Haraucourts, Maeterlinck (Pelléas és Mélisande), Clémenceau, Fauchois műveihez, kórusműveket, Messe de Requiem-et, Apollón-himnuszt, két operát (Prométhée, Pénélope), F-dúr és d-moll szimfóniát, gordonka-, valamint hegedűszonátákat, továbbá Napóleon halálának 100. évfordulójára Chant funéraire-t írt. Számos zongoradarabot és -sorozatot alkotott, Beethoven c-moll és Mozart K. 491-es c-moll zongoraversenyéhez kadenciát komponált. Dalait, főleg ciklusait többek között Verlaine, Lerberghe, Mirmont és Brimont verseire írta.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG