Fidipédia / Zeneszerzők

Allegri, Gregorio

1582-ben született Rómában, Domenico Allegri bátyja. 1591-től a S. Luigi-templom énekese lett. A templom karnagyánál, Naninonál tanult. 1607-től a fermói katedrálisban, majd 1621-től Tivoliban szolgált mint énekes és zeneszerző. 1628-ban a római S. Spirito templom karnagyává nevezték ki. 1629 decemberében, VIII. Orbán pápa uralkodása alatt bekerült a pápai kórusba, és az 1650-es jubileumi évben a kórus karnagyává választották. Kortársai Palestrina méltó örökösének és a stile antico hű őrzőjének tartották. 1652. február 7-én halt meg Rómában. Misereréjét a pápai kórus 1870-ig rendszeresen énekelte a nagyheti offíciumokon. A két, felváltva éneklő négy- illetve ötszólamú kórus egyszerű falsobordonját a következő évszázadban folyamatosan díszítették, átírták. Ezt a finoman kidolgozott verziót gyakran adták elő, ezt hallhatta többek között Mozart is, aki a szigorúan őrzött partitúrát emlékezetből leírta. Allegri legtöbb kétkórusos művét sokáig másolták a Capella Sixtinában. Concertói Viadana hatását mutatják.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG