Fidipédia / Előadók

Lukács Gyöngyi

Zenei tanulmányait a moszkvai Csajkovszkij Akadémia zongora, zeneszerzés és ének szakán végezte. Húsz évesen debütált a Magyar Állami Operaházban Verdi Trubadúrjának Leonórájaként. A budapesti dalszínházban elsősorban Verdi hősnőket énekelt, az Otellóban Lamberto Gardelli vezényletével aratott kiemelkedő sikert. Első külföldi fellépésén Baselben Toscaként ünnepelhette a közönség. A világ vezető operaházai közül elsőként a berlini Deutsche Oper színpadán mutatkozott be 1994-ben, ahol a kritika „a Deutsche Oper történetének legfiatalabb Toscájaként” üdvözölte. A New York-i Metropolitan színpadán szintén Tosca szerepében debütált 2002 tavaszán. A New York Times szigorú kritikusa szerint „az énekesnő már az első felvonásban csatát nyert, megcsillogtatva kifejező hangját. A hangfajának megfelelő összes Verdi heroinát énekelte már és műsorán tartja. A világ számos jelentős operaházának állandó vendégművésze. Karrierjének eddigi fontosabb állomásai: Bécs, Berlin, Hamburg, Köln, München, London, Milánó valamint a Salzburgi és az Edinburghi Fesztivál. Partnerei többek között olyan világsztárok, mint Placido Domingo, Samuel Ramey, Leo Nucci, Dolora Zajick vagy José Cura. A milánói Scalában A végzet hatalma Leonórájaként mutatkozott be átütő sikerrel, az előadást Riccardo Muti dirigálta, aki azóta számos további előadásra hívta meg őt. Tavaly, 2001. áprilisában Az álarcosbál Améliáját énekelhette az olasz opera fellegvárában. A legnagyobb kihívást jelentő Verdi-szerepet, a Ladyt, öt évvel ezelőtt énekelhette először, a londoni Covent Garden színpadán. Ezt követően az Edinburghi Fesztiválon valamint Münchenben és Bécsben is fellépett a Macbethben. Lady Macbeth első felvonásbeli áriája Lukács Gyöngyi első, 2002 augusztusában készült CD-jén is elhangzik. Ez igazi kuriózummá teszi a felvételt, hiszen a teljes jelenetet még sosem rögzítették szóló lemezen. A bécsi Staatsoperben 2002-ben, Giordano André Chénier című operájában, Placido Domingo és José Cura, a Nabuccóban pedig - amelyben Abigail szerepét énekli - Juan Pons és Samuel Ramey partnereként lép színpadra, Spanyolországban pedig Bellini híres Normájának címszerepe várja. A fiatal énekesnő a Magyar Állami Operaházban az olasz hősnők után a német repertoár egyik legnagyobb és különleges igényeket támasztó szerepében, Richard Strauss Saloméjaként is bemutatkozik.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

    Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

     

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG