Fidipédia / Zeneszerzők

Bortnyanszkij, Dmitrij Sztyepanovics

Az ukrán zeneszerző, énekes és zeneigazgató 1751-ben született Gluhovban, Csernyigov kormányzóságban. Zenei oktatást először a helyi kórusiskolában kapott, majd 7 éves korától Szentpéterváron a cári udvarnál énekelt, ahol Erzsébet cárnő kedvenc fiúénekese volt. Tehetségének köszönhetően gyakran kapott főszerepet az udvari operaelőadásokban. Ez idő alatt Galluppinál tanult zeneszerzést, aki 1769-ben Olaszországba ment, s így Nagy Katalin cárnő mestere után küldte az ifjú Bortnyanszkijt. 1779-ben visszahívták Szentpétervárra a cári udvar karnagyának és komponistájának. 1783-ban Nagy Katalin fiának, Pálnak is udvari zeneigazgatója lett. 1796-ban Katalin halálával I. Pál lépett uralomra, aki Bortnyanszkijnak, az első jelentős hazai komponistának adta az udvari zenei élet teljes szervezésének jogát: az istentiszteleteken csak az általa jóváhagyott műveket adhatták elő. A kápolna kórusának létszámát 108-ra növelte, s többek között bemutatta Händel „Messiás”, Haydn „Teremtés”, Beethoven „Krisztus az olajfák hegyén” című oratóriumát valamint Mozart Requiemjét. A heti rendszerességű zenei rendezvények Szentpétervár kulturális életének középpontjába kerültek. Bortnyanszkij Szentpéterváron halt meg 1825. október 10-én. Első nagyobb szabású műveit Olaszországban írta, 3 opera seriát komponált Velence, illetve Modena számára (Kreón; Alcide; Fabius Quintus). Számos kórusműve készült római katolikus szövegekre (Ave Maria, Salve Regina, miseordináriumok). Szentpéterváron I. Pál cárnak 3 francia vígoperát írt. Francia románcgyűjteménye a legelső orosz szerzőtől ismert kiadvány (1793). Sok kompozíciójában ötvözte a hagyományos orosz dallamokat a Palestrina-stílussal.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

London - Rigoletto - 2012. április 20-22.

Merüljön el a brit metropolisz nyüzsgő forgatagában, és tekintse meg a John Eliot Gardiner vezényelte Rigolettót a Covent Gardenben!

Milánó - Tosca - 2012. május 12-14.

Jöjjön velünk Milánóba, és tekintse meg Puccini egyik legnépszerűbb operáját a Teatro della Scalában!

Milánó - Aida - 2012. március 9-11.

Tekintse meg Verdi Aidáját Franco Zefirelli klasszikus rendezésében a páratlan akusztikájú Teatro alla Scalában!

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG