1866. április 1-jén született Empoliban. Gyermekkorában anyjától tanult zongorázni. Első nyilvános hangversenyét Triesztben, nyolc éves korában adta, a következő évben pedig Bécsben mutatkozott be nagysikerű szólóesten. Egyike volt kora legragyogóbb zongoravirtuózainak, Mozart óta első ízben választottak ilyen fiatal művészt a Bolognai Filharmonikus Akadémia tagjává (1881). Ő volt a harmadik olasz művész Rossini és Verdi után, aki elnyerte a francia Becsületrendet (1913). Mint pedagógus is világhírű volt. 1889-ben a helsinki konzervatóriumban tanított, Sibelius is nála tanult. De tanított Moszkva, Boston, Weimar és Bécs konzervatóriumaiban is, ahol 1908-ban lett Emil Sauer utóda. 1913-ban a bolognai Liceo Musicale igazgatója lett, az első világháború után pedig a berlini Szépművészeti Akadémia zeneszerzés professzora. A háborús éveket Zürichben töltötte, itt írta két vígoperáját (Arlecchino és Turandot, 1914-1917.) Az élete főművének tartott Doctor Faust című opera befejezetlenül maradt. Busoni Berlinben halt meg 1924. július 27-én.
Busoni egyike azon ritka olasz művészeknek, akik a német hangszeres zene hagyományait kívánták folytatni. Zongoraművei Bach és Liszt nyomdokain haladnak, operáit ezzel szemben századunk zenei törekvései inspirálták. Kompozícióit az új kifejezésre irányuló törekvés, új hangzatokkal és hangsorokkal való kísérletezés nyugtalan, bár termékenyítő szelleme hatja át. Mégis úgy tűnik, a spekulatív elem túl nagy súllyal húzza le ezt a zenét ahhoz, hogy az ihlet szárnyalása igazán magasba emelhesse. Műveinek lineáris polifóniája Hindemith-et ösztönözte, a hallgatóságra gyakorolt közvetlen hatása azonban nem áll arányban a komponista elméleti felkészültségével és muzikális adottságaival.
