Fidipédia / Zeneszerzők

Charpentier, Gustave

1860. június 25-én született a francia Dieuze-ben. Kiskorában apja és keresztapja ösztönzésére kezdett hegedűt tanulni. 1870-ben a család a belga határ menti Tourcoingba költözött, ahol 1876-ban Charpentier belépett a helyi zenekarba. Ekkor helyi zenei társaságot is alapított, s így többek között felettesét, Albert Lorthiois-t tanította hegedűre, akinek támogatásával 1878-ban bekerült a lille-i konzervatóriumba. 1879-ben Tourcoing városa ösztöndíjat szavazott meg a tehetséges fiatalnak, aki így a párizsi Conservatoire-ban tanulhatott tovább. Hegedűtanára, Massart tanulmányai megszakítására s zenekari gyakorlatra buzdította. 1881-ben folytatta a Conservatoire-t Massenet zeneszerzés-osztályában, hegedűt Pessardtól tanult, de 1884-ben katonai szolgálat miatt újból megszakította tanulmányait. Ennek ellenére – mindenki meglepetésére – 1887-ben Didon című kantátájával elnyerte a Prix de Rome-ot, a római ösztöndíjat (amit előtte többek között Debussy, Massenet, Bizet, és Berlioz is megnyert). Charpentier a Medici villába költözött, de számos alkalommal visszalátogatott Párizsba. Itáliában alkotta a Lélio szimfonikus drámát és leghíresebb operájának, a Louise-nak első felvonását. 1890-ben tért vissza Párizsba, operáival nagy sikereket ért el. 1902-ben megalapította a Conservatoire Populaire Mimi Pinson-t, ami a muzsikusok szabad képzését célozta, s a II. világháború kitöréséig működött. 1912-ben Massenet halálával a Szépművészeti Akadémián Charpentier lépett annak helyére. 1913 után műveit többnyire befejezetlenül hagyta. 1956. február 18-án halt meg Párizsban. Műveiben a vezérmotívumok és az állandó harmóniai fejlesztés Wagnertől ered, más effektusok Gounod és Massenet hatását mutatják. Minden egyes alkotása kortárs művészeteken, festményeken és irodalmon alapszik. Louise című verista operája még Puccini és Mascagni verista operái előtt íródott. A kamarazenétől teljesen elfordult, kitűnő hangszerelési képessége operáiban és egyéb zenekari, drámai művekben mutatkozott meg. Ezeken kívül vokális műveket írt.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG