Dallapiccola, Luigi

Olasz zeneszerző és zongorista. 1904. február 3-án született Pisino d’Istria-ban. Nyolc évesen kezdett zongorázni, zeneszerzést tízéves korától tanult. 1917-ben családjával együtt Grazba deportálták. Ebben az időben ismerkedett meg Mozart és Wagner művészetével. A világháború után 1919-ben tértek vissza Istriára, ahol Dallapiccola folytatta félbeszakadt tanulmányait: Trieste-be utazott zongorát és zeneelméletet tanulni. 1922-től a firenzei Conservatorio Luigi Cherubini-ben Consolo zongorista-növendéke lett, később Vito Frazzi oktatta zeneszerzésre. 1934-67-ig maga is az intézmény zongora- és zeneszerzés tanára volt. Sokat utazott világszerte, így ismeretséget kötött Alban Berggel és 1942-ben Anton Webernnel is találkozott. A Második Bécsi Iskola hatása érezhető két operájában (Volo di notte, 1937-39; Il prigiona, 1948), valamint Cinque frammenti di Saffo (1942) c. művében. Valószínűleg a grazi élmények és a felesége zsidó származása miatti bujkálás az oka, hogy több műve is a szabadság témájával foglalkozik (Canti di prigionia, 1941; Canti di liberazione, 1955). Dallapiccola 1971-ig volt aktív komponista. Élete során beutazta Európát, Angliát csakúgy, mint az Egyesült Államokat és Argentínát, ahol számos egyetemen oktatott. Ő volt az első olasz zeneszerző, aki az atonalitást választotta fő kompozíciós módszeréül. 1975. február 19-én hunyt el Firenzében. Nem sokkal halála után Albert Schweitzer-díjjal tüntették ki.