Fidipédia / Zeneszerzők

Castelnuovo-Tedesco, Mario

Mario Castelnuovo-Tedesco 1895. április 3-án született Firenzében, spanyol származású bankár család legkisebb fiaként. Édesapja ellenezte fia zenei tanulmányait, mert később őt is a bankszakmában szerette volna tudni, ezért kezdetben csak az édesanyja tanította zongorázni. Első nyomtatásban megjelent művét, a Piccolo Walzer-t 9 évesen komponálta. 12 évesen, immár apja beleegyezésével a Luigi Cherubini Konzervatórium hallgatója lett Firenzében. Legelső zongoratanárának javaslatára zeneszerzést kezdett tanulni, rövid ideig Antonio Scontrinonál, majd Idebrando Pizzettinél, aki a fiatal komponista egész életére meghatározó hatással volt. Első, szüleivel 1913-ban tett spanyolországi útja szintén mély benyomással volt rá, ami később zenéjében is érezhetővé vált. 1914-ben zongoristaként szerezte meg diplomáját, 1918-ban pedig zeneszerzőként végzett. A következő években írta első operáját, különböző zongoradarabokat, és a hegedűversenyt, melyeket híres művészek adtak elő, mint Walter Gieseking vagy Jasha Heifetz. 1932-ben egy zenei fesztiválon találkozott először Andrés Segoviával, akinek biztatására gitárműveket kezdett el komponálni. Később a 20. századi gitárirodalom remekei születtek ebből a találkozásból, köztük az 1939-ben komponált híres D-dúr concerto. 1939-ben a fasiszta diktatúra üldözése miatt családjával el kellett hagynia imádott szülővárosát és Amerikában telepedett le. Még ebben az évben zongoristaként mutatkozott be a new yorki közönség előtt, ám hamar rá kellett jönnie, hogy családja számára ez nem jelent biztos megélhetést. 1940-től 1956-ig zeneszerzőként dolgozott a Metro-Goldwin-Mayer-nek és más hollywood-i filmgyáraknak, de ez idő alatt is számos koncertzenét szerzett. Ilyen az Il Mercante di Venezia című operája, amely 1958-ban a Milánói Scala által támogatott nemzetközi pályázaton első díjat nyert. 1943-tól kezdett tanítani, egyik legelső tanítványa André Previn volt. Az 1950-es évektől a Los Angeles-i Zenei Konzervatórium tanára volt. A háború után még néhányszor visszatért Európába, ahol műveit távozása után is számon tartották és rendszeresen játszották. 1968. március 16-án halt meg Beverly Hills-ben.
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG