Fidipédia / Zeneszerzők

Boulez, Pierre

A francia zeneszerző-karmester napjaink legelismertebb művészegyéniségei közé tartozik. 1925. március 26-án született Montbrisonban. Alkotóművészként, tanárként, karmesterként, a zenei élet szervezőjeként, a kortárs zene szószólójaként a 20. századi zene történetében kivételes helyet foglal el. Matematikai tanulmányai mellett zongora-, karvezetés- és zeneszerzés-stúdiumokat folytatott a párizsi Conservatoire-ban, ahol olyan tanárai voltak, mint Olivier Messiaen és René Leibowitz. 1953-54-ben megalapította a modern zene megszólaltatására specializált Concerts du Petit Marigny elnevezésű sorozatot, mely megteremtette a későbbi Domaine Musical alapjait. A következő évtizedben zeneelméletet és analízist tanított Darmstadtban és Bázelben, óriási hatást gyakorolva ezzel zeneszerző-nemzedékek egész sorára. 1962-től az USA-ban is tanított, a Harvard egyetemen. Karmesteri karrierje 1958-ban kezdődött (Südwestfunk Orchestra, Baden), nemzetközi elismertségét elsősorban Széll György clevelandi meghívásának köszönhette. 1969–72 között a Clevelandi Zenekar első vendégkarmestereként dolgozott, de rendszeresen vezényelte a BBC Szimfonikusokat és 1977-ig a New York-i Filharmonikusokat is. 1974-től őt bízták meg a párizsi Pompidou Központ zenei kutatóintézetének irányításával (IRCAM). Az intézet keretében hozta létre az Ensemble InterContemporaint, mely a kortárs zene nemzetközi hírű műhelyévé fejlődött. Rendkívül sok kitüntetés, lemezdíj birtokosa, a világ zenei életének egyik legnagyobb tekintélye.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG