Fidipédia / Zeneszerzők

Webber, Andrew Lloyd

Sir Andrew Lloyd Webber vitathatatlanul korunk egyik legsikeresebb zeneszerzője. Legtöbben musicaljei filmadaptációit ismerik, melyek közül a Jézus Krisztus Szupersztár (1973), a Macskák (1994), az Evita (1996) és Az Operaház Fantomja (2004) a leghíresebbek. Andrew Lloyd Webber 1948. március 22-én született London South Kensington negyedében. Édesapja William Lloyd Webber a Londoni Királyi Zeneakadémia zeneszerzés professzora volt, édesanyja Jean Johnstone zongoratanár. Andrew Lloyd Webber már kora gyermekkorától több hangszeren játszott, és darabokat is szerzett. A Westminster Schoolban folytatta zenei tanulmányait, ahol édesapja volt az orgonista. Webber már kilenc évesen orgonált, és édesapjának segített előadások közben. 1964-ben az Oxfordi Egyetem történelem szakos hallgatója lett. 1965-ben találkozott Tim Rice szövegíróval, és abbahagyta tanulmányait, hogy musicalt és popzenét írjon. 1968-ban kóstolt bele először a sikerbe, amikor a West Enden színre került József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalje. Az 1960-as évektől napjainkig Webber folyamatosan csiszolgatja és gazdagítja stílusát, a rocktól, poptól kezdve az elektroakusztikus zenén keresztül a kórusmű hatású musical-betétszámokig. Webber 1971-ben lett egycsapásra híres a Jézus Krisztus Szupersztárral. A következő sikeres munkája Tim Rice-szal az Evita volt, mely Eva Peron (hajdani argentin „First Lady”) igaz történetére épül. Ezután jött a Macskák című, T. S. Eliot verseket (Old Possum Book of Practical Cats) megzenésítő kasszasiker. Ezt a New London Theatre-ben vitték színre, a színpad egy óriási szeméttelepet ábrázolt, mely az egzotikus jelmezekbe öltöztetett macskák találkahelyéül szolgált. A musicalt huszonegy színházi évadon keresztül játszották, és minden idők egyik legsikeresebb musicaljének számít. Londonban 8949-szer, New Yorkban 7485-ször adták elő. 1986-ban Andrew Lloyd Webber megírta legsikeresebb musicaljét, Az Operaház Fantomját. A Gaston Leroux regényén alapuló történethez Charles Hart írt versszövegeket. Ez a musical hozta eddig a legtöbb bevételt a Broadwayn. Számos nyelvre lefordították, és több, mint húsz országban állítottak színre „klón”-produkciókat, melyekben az eredetivel megegyező díszleteket, jelmezeket és színpadképet alkalmaztak. Andrew Lloyd Webbert 1992-ben a Királynő lovaggá ütötte, és bárói rangot is kapott. 1996-ban elnyerte az Oscar-díjat az Evita betétdaláért, és két másik Oscar-jelölésben is részesült. Hét Tony- és három Grammy-díjjal is kitüntették. 2006-ban a Kennedy Központ Tiszteletdíját adományozták neki. Webber jelenleg Bulgakov: A Mester és Margarita című regényének megzenésítésén dolgozik.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG