Wolfgang Amadeus Mozart a bécsi klasszikus stílus és egyben az egész zenetörténet egyik legnagyobb muzsikusa. Több, mint 600 művet komponált, operát, szimfóniát, versenyműveket, kamara- és vokális zenét, templomi muzsikát.
Az osztrák zeneszerző 1756. január 27-én született Salzburgban. Születése másnapján keresztelték meg a Szt. Rupert katedrálisban, Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart névre. Apja, Johann Georg Leopold Mozart egyházi muzsikus, hegedűművész, pedagógus, a salzburgi érsek udvari zeneszerzője és másodkarmestere volt. Wolfgang fantasztikus zenei tehetségét apja igen korán felfedezte. A kis Mozart alig öt évesen írta meg első kompozícióit (
Andante zongorára, K. 1a,
Allegro zongorára, K. 1b).
1762-1773: Az utazások évei
1762-ben édesapjával és nővérével, Nannerl-el (Maria Anna) három hétre Münchenbe utaztak, ahol a választó-fejedelem előtt szerepeltek. Szeptemberben a család Bécsbe ment, ahol Mária Terézia császárnő fogadta őket. Később magyar pártfogók meghívására Pozsonyba utaztak, majd visszatértek a császárvárosba.
1763 januárjában utaztak vissza Salzburgba. Júniusban újabb nagyszabású koncertkörútra indultak. Útjuk során Münchenben, Ludwigsburgban, Schwetzingenben, Mainzban jártak, majd Aachen és Brüsszel következett, ahol a kormányzó, Lotharingiai Károly herceg előtt játszottak. Novemberben Párizsba érkeztek. A legelőkelőbb körök tárt karokkal fogadták őket. 1764. január 1-jén XV. Lajos előtt zenélhettek.
1764 áprilisában érkeztek Mozarték Londonba. Nagy sikereket arattak az udvarnál és a legelőkelőbb zeneértő körökben. A legnagyobb hatást ez időszak alatt Mozartra mégis két német zenész gyakorolta: K. F. Abel, a mannheimi iskola neves zenésze, és mindenekelőtt Johann Christian Bach. Londonból 1764 szeptemberében Hágába érkeztek. 1766 januárjában Amsterdamban töltöttek négy hetet, aztán ismét Hágába, onnan Párizsba utaztak. Ezután útba ejtve Dijont, Bernt, Zürichet, Donaueschingent, Ulmot, Münchent, végre 1766. november végén viszontláthatták salzburgi otthonukat.
1767-ben újabb hangversenyútra indultak. A himlőjárvány miatt nem maradhattak Bécsben, hanem Olmützbe menekültek, és csak 1768-ban tértek vissza a császárvárosba. Itt II. József császár kegyesen fogadta Mozartot, sőt operakomponálással is megbízta. Mozart csakhamar el is készült első „opera buffá”-jával, a
La finta semplice-vel (Az egyszerű csalás, K. 51/46a). Intrikák miatt azonban egyedül egy kis német daljátéka, a
Bastien und Bastienne került bemutatásra. Ezt a művet Mozart első remekműveként tartják számon.
1769. január 5-én érkezett vissza Salzburgba, ahol pozícióját a bécsi siker jelentékenyen emelte: az érsek májusban előadatta a La finta semplice-t, majd kinevezte a salzburgi udvar koncertmesterévé.
1769 decemberében apjával elindult nagy olaszországi útjára. Először Innsbruckba mentek, majd Roveretóba, Veronába, és 1770. január 10-én Mantovába érkeztek. Ezután Cremona, majd Milánó következett. Itt megismerkedett G. B. Sammartini zeneszerzővel, és megbízást kapott egy opera megírására. Milánót követően Lodiban, leírta első vonósnégyesét. Bolognában akadémiát rendeztek a tiszteletére, s a hangversenyen jelenlevő Padre Martini, a híres teoretikus és zeneszerző komoly próbák után tanítványává fogadta. Itt hallhatta Farinellit is. Március 30-án Firenzébe érkezett, áprilisban Rómában folytatta diadalútját. A Sixtus kápolnában végighallgatta Allegri 4-9 szólamú Misereré-jét, amelyet az ottani kórus hagyományosan kizárólagos tulajdonának tekintett. Később állítólag Mozart emlékezetből lejegyezte az egész művet.
Nápolyban felújíthatta ismeretségét Jommellivel. Érintkezésbe került a nápolyi opera vezető szellemiségeivel, köztük Paisielloval, Fr. Di Majóval, P. Caffaróval, továbbá Caffarellivel, a híres kasztrált énekessel.
1770 június végén visszatért Rómába, ahol elnyerte a pápától az Aranysarkantyú lovagrend keresztjét. Júliusban Bolognába tért vissza, itt alapos vizsga után felvették az "Accademia Filarmonica" zeneszerzőtagjainak sorába. Októberben Milanóba érkezett, ahol befejezte megrendelt operáját, mely
Mitridate, Re di Ponto (Mitriádész, Pontusz királya, K. 87/74a) címmel december 26-án a szerző vezényletével óriási sikert aratott, és egymás után hússzor került színre.
1771 januárjában a veronai Accademia Filarmonica-n tiszteletbeli karmesterré választották. Ellátogatott Torinóba, Velencébe, Padovába. Itt felkereste Vallottit, a híres teoretikust és megbízást vállalt a
Betulia liberata oratóriumra (K. 118/74c).
Salzburgi pártfogójuk, Sigismund Schrattenbach gróf, a hercegérsek közvetlenül hazaérkezésük után elhunyt. Utódját, Hieronymus Colloredo grófot 1772. március 14-én nevezték ki érseknek. Az ünnepi szertartásra Mozart szerenátát komponált
Il sogno di Scipione címmel, amelyet valószínűleg májusban adtak elő.
1772 októberében ismét Olaszországba, Milánóba utazott, ahol
Lucio Silla című operáján dolgozott.Ez a mű, valamint a Mitridate Ré di Ponto és az Ascanio in Alba című opera az olasz muzsika jegyében fogant.
1773-1777: A salzburgi udvarban
1773-tól 1777-ig Mozart Hieronymus érsek szolgálatában Salzburgban (részben Bécsben) tartózkodott. Ez idő alatt kétszer Münchenbe is elutazott. Ebben az időszakban ismerkedett meg Haydn művészetével.
Az olasz út után írt négy szimfóniája (K. 162, 181, 182, 184) még csak sejteti, de már a bécsi hatás alatt keletkezett öt szimfónia (K. 183, 199-202) közül különösen a ragyogó A-dur (K. 201), de még inkább a tragikus g-moll (K. 183) gyönyörűen példázza a témáknak, motívumoknak, sőt, maguknak az egyes tételeknek egymásra rávilágító, egymást szervesen kiegészítő egységes koncepcióját. Haydn
Sonnenquartett-jének hatására írta hat vonósnégyesét (K. 168-173). Sorra készültek zongoraszonátái (K. 279-284), versenyművei, egy fagott-koncert (K. 191), öt hegedűverseny (K. 207, 211, 216, 218, 219), a
Concertone két szólóhegedűre (K. 190), zongoraversenyek (K. 175, 238, 246, 271), egy három zongorára írt versenymű (K. 242). Ebben a periódusban komponálta divertimentóit, szerenádjait. 1773 elején kezdte el, és az év vége felé fejezte be első vonósötösét (K. 174), melynek mintái Michael Haydn ugyanebben az évben keletkezett kvintettjei voltak.
1774 nyarán Mozart opera írására kapott felkérést a müncheni karneváli szezonra. A
La finta Giardiniera (Az álkertészlány) bemutatóját a közönség nagy tapssal jutalmazta, és két további előadásra került sor.
1776 januárjában mutatták be Salzburgban a
Thamos, Egyiptom királya (Thamos, König von Ägypten K. 243) című darabot Mozart zenéjével.
Salzburg egyre szűkösebb lett Mozart számára. Az érsek nem volt nagy barátja a muzsikának, és Mozartnál fokozott mértékben mutatta ki a prózai léleknek a művésszel szemben táplált örök ellenszenvét és gőgjét.
Miután sem Bécsben, sem Münchenben nem mutatkozott alkalom művészetének teljes kibontakoztatására, újabb nagy körútra szánta magát, és mivel nem kapta meg a kért szabadságot, kilépett az érsek szolgálatából.
1777-1778: A párizsi utazás
1777 szeptemberében indult Párizs felé. Anyja utazott vele. Október 30-án Mannheimbe érkeztek. Ide Mozartot legjobban egy pályakezdő szoprán énekesnő, a 16 éves Aloysia Weber kötötte. Szerelmének leggyönyörűbb záloga a csodálatos
Recitativo és ária (Alcandro lo confesso - Non so d’onde viene, K. 294)
1778 március 14-én Mozart apja parancsára elbúcsúzott Mannheimtől és március 23-án Párizsba érkezett. Kínos intrikák után végül sikerrel mutatkozott be a "Concerts spirituels" közönségének. Mozart nem volt boldog ebben a városban. Belefáradt az előkelő ismertségek hajszolásába. Zenei ismeretségei sem lehettek jelentősek, a párizsi zeneélet vezéregyéniségeivel alig került közelebbi érintkezésbe. Hangszeres zenéje viszont jelentékenyen gazdagodott újabb művekkel – így a D-dúr szimfóniával (K. 297), a
Sinfonia concertante-val (K. 297/b), a fuvola-hárfa versenyművel (K. 299), egy fuvola-kvartettel (K. 298), két hegedű-zongora szonátával (K. 304, 306), és számos szonátával (K. 310, 330-333). Operatervei azonban egymás után hiúsultak meg, ezért Párizsban, ahol az opera egészen háttérbe szorította a hangszeres zenét, helyzete egyre kilátástalanabb lett. 1778. július 3-án anyja, akit nagyon megviselt az utazás fáradalmai, meghalt. Minthogy előnyös állásról szó sem lehetett, atyja kénytelen volt Hieronymus érsekhez fordulni, aki hajlandó is volt szolgálatába visszafogadni Mozartot.
1779 januárjának közepén tért vissza Salzburgba. Helyzetét most éppoly nyomasztónak érezte, mint utazása előtt, munkakedvének elvesztéséről panaszkodott, amire azonban rácáfol szolgálati éveinek (ezúttal udvari és dóm-orgonistaként működött) gazdag termése: két mise (K. 317 és K. 337), két kyrie (K. 323, 341), két vecsernye (K. 321, 339), egy regina coeli (K. 276), három templomi szonáta, valamint német egyházi és világi dalok, ezen kívül három szimfónia (K. 318, 319, 339), a kétzongorás (K. 365) és a hegedű-brácsa versenymű (K. 364), az oboa-kvartett (K. 370), két szerenád (K. 320, 361), egy divertimento (K. 334).
1781: Utazás Bécsbe
A müncheni udvar 1781 karneváljára „opera seria”-t rendelt nála, így keletkezett az
Idomeneo, Re di Creta (Idomeneo, Kréta királya K. 366) mely óriási sikerrel került előadásra. Az operát háromszor adták elő. 1781 márciusában Mozartot Bécsbe hívták, ahol a II. József császár trónra lépését kísérő ünnepségek alkalmából odaérkezett salzburgi érsek kíséretéhez csatlakozott. Mozart szeretett volna elbocsátást nyerni az érsek szolgálatából, mely végül is sikerült. Régi mannheimi ismerőseinél, a Bécsbe áttelepült Weberéknél talált barátságos hajlékot. Aloysia férjhez ment, így csak az anya és otthonmaradt lányai voltak a vendéglátók. 1781 végén Mozart és Constanze Weber kapcsolata elmélyült.
Gróf Rosenberg, a bécsi opera intendánsa felkérte Mozartot egy opera komponálására. Ez időszakban keletkezett remekművei vidám életkedvről tanúskodnak: egy kétzongorás szonáta (K. 448), a C-dúr fantázia és fúga zongorára (K. 394), zongora- (K. 352, 398) és hegedű-zongora (K. 359, 360) variációk, négy hegedű-zongora szonáta (K. 376, 377, 379, 380), két fúvósszerenád (K. 375, 388), a később szimfóniává átalakított
Haffner-szerenád (K. 385), és egy ária (K. 383). Ám az új opera nehezen alakult. Az előadást sokáig húzták-halasztották, végül a császár közvetlen utasítására 1782. július 16-án színre került a különleges, keleti ihletésű dalmű a Burgtheaterben
Szöktetés a szerájból címmel, óriási sikerrel.
1782 júliusában Mozart elszánta magát a házasságra. Levélben apja hozzájárulását kérte, ám nem kapta meg, ennek ellenére megtartották az esküvőt. Házasságuk boldogan indult. Anyagi gondjaik azonban már az esküvő után jelentkeztek. Összesen hat gyermekük született, közülük ketten érték meg a felnőttkort: Karl Thomas Mozart (1784-1858) és Franz Xaver Wolfgang Mozart (1791-1844).
Mozart 1782 és 1786 között 15 zongoraversenyt írt, közöttük olyan remekműveket, mint a G-dúr (K. 453), a d-moll (K. 466), az Esz-dúr (K. 482), az A-dúr (K. 488), a c-moll (K. 491) és két C-dúr (K. 467, 503) koncert. Hozzájuk csatlakozik a grandiózus c-moll zongoraszonáta (K. 457). A vonósnégyes területén Haydnnal együtt a műfaj valóságos örök eszményképét alkotta meg. Haydn korszakalkotó "orosz" kvartettjeinek mintájára Mozart 6 vonósnégyest komponált.
Azt a hatalmas társadalmi karriert, melyet ezekben az években befutott, elsősorban bámulatos zongora-művészetének köszönhette. Bekerült a legelőkelőbb zenei szalonokba, ahol nem győzték csodálni minden képzeletet felülmúló improvizáló-művészetét, játékának költői kifejezőerejét.
1783. október 26-án, Salzburgban mutatták be
c-moll miséjét (K. 427/417a), melyben Constanze is énekelt.
1787. december 11-én belépett a szabadkőműves páholyba, melynek mindvégig lelkes tagja maradt. Első szabadkőműves-kompozíciói: két kantáta (K. 429, 471), két kórus (K. 483, 484) és a
Gesellenreise dal (K. 468) is elárulják. Ezt a megrázó erejű, komor gyász-szimfónia (
Maaurerische Trauermusik K. 477) egészíti ki, mely Esterházy Ferenc (Mozart páholyának nagymestere) és von Mecklenburg-Strelitz herceg halálára készült.
1786-1787: Visszatérés az operához
1786-ban Lorenzo da Ponte színházi költővel való ismeretsége meghozta a szerencsés fordulatot Mozart újabb, ezúttal olasz opera-terveit illetően: da Ponte vállalkozott szövegírásra, Mozart kívánságára Beaumarchais "Figaro házassága" vígjátékából készített librettót, 1786. május 1-jén így került színre a császár parancsára a
Le nozze di Figaro, óriási sikerrel. A mű Bécsben az év folyamán a premieren kívül még nyolcszor került előadásra.
1787 januárjában a legelőkelőbb zenekedvelők és szakkörök meghívására Mozart Prágába ment, ahol rajongó szeretettel fogadták, és a Figaro előadásain, valamint január 19-i hangversenyén forró ünneplésben részesítették. Az utazás legfontosabb eredménye azonban a következő évre kötött operaszerződés volt.
Miközben a bécsi udvar és a közönség új operáknak tapsolt, Mozart szinte máról-holnapra „kiment a divatból”. Családi élete sem volt kielégítő. Constanze sajnos a pénzzel nem tudott bánni.1787 májusában, súlyos betegség után meghalt Leopold Mozart. Ezekben a hanyatló, szomorú napokban írta Wolfgang – da Ponte szövegére – minden idők egyik legnagyszerűbb operáját, a
Don Giovanni-t (K. 527), mely Prágában a szerző személyes vezetésével valósággal lázba hozta a közönséget, Bécsben viszont megbukott. E bukás árnyékában született meg az
Eine kleine Nachtmusik (Kis éji zene, K 525) című halhatatlan remekmű.
Decemberben II. József császár, a prágai siker, valamint a Mozart angliai kivándorlásáról keringő híreknek hatására a komponistát kinevezte kamaramuzsikusnak. A rég óhajtott állás azonban csak arra volt jó, hogy Mozartot Bécshez kösse.
1788-1790
Mozart instrumentális művészete is rohamosan vesztett népszerűségéből, olyannyira, hogy sokak szerint a korabeli dokumentumok ellenére kérdéses, hogy az 1788 nyarán írt három nagy szimfónia (K 543, 550, 551: a
Jupiter-szimfónia) közül valamelyiket bemutatták-e egyáltalán.
1789 elején kölcsönt vett fel, hogy jobb elhelyezkedés reményében külföldre utazhasson tanítványával, a Berlinbe készülő Lichnowsky herceggel. Április 8-án indult Bécsből utolsó nagyobb útjára, melynek fontosabb állmásai Prága, Drezda, Lipcse, Potsdam és Berlin voltak. II. Frigyes Vilmos porosz király vonósnégyeseket rendelt nála és bőkezűen megajándékozta, a remélt állás azonban ezúttal is elmaradt. Az utazás anyagi eredménye sem volt kielégítő: nyilvános hangversenyt csak Lipcsében rendezhetett, nagy sikerrel, de kevés közönséggel. 1789. június 4-én tért haza Bécsbe. Júliusban Constanze súlyosan megbetegedett, ami újabb anyagi gondokat, adósságokat vont maga után. Míg Constanze Badenban volt, Mozart két csereáriát írt a Figaro augusztus 29-i felújítására. Az instrumentális művek sorát a
D-dúr (Jagd) vonósnégyes (K. 576), a
B-dúr zongoraverseny (K. 595), a klarinét-kvintett (K. 581), és az
A-dúr klarinétverseny (K. 622) gazdagította. Ez utóbbi Mozart utolsó hangszeres kompozíciója. Akárcsak ezeket a darabokat, mélységes harmónia, szigorú egyensúly, kristályos átlátszóság jellemzi az utolsó három vonósnégyest is (K. 575, 589, 590). Az 1789-es esztendő végén energiájának javát Lorenzo Da Ponte-val írott harmadik operája, a
Cosi fan tutte („Mind így csinálják”, K. 588) kötötte le. A művet január 26-án mutatták be először a Burgtheater-ben, melyet négy előadás követett, majd II. József halála miatt szünet következett, azután nyáron még öt előadás.
1790 júniusában befejezte a „Porosz” kvartetteket, melyeket „potom áron” adott el, hogy sürgősen pénzhez jusson, de ez a sorozat csak röviddel halála után jelent meg. Egy angol muzsikus Haydnt fényes feltételekkel Londonba szerződtette, és Mozartnak is hasonló szerződést helyezett kilátásba a Haydn-turné lebonyolítása után. Mozart azonban már nem érte meg Haydn visszatérését.
1791
Mozart utolsó, 1791-es évét emberfeletti, lázas alkotás jellemzi. Ebben az esztendőben több művet komponált, mint az előző két évben együttvéve. Munkásságának súlypontja új operája,
A varázsfuvola (Die Zauberflöte), melynek szövegét az akkor divatos „varázsoperák” mintájára Emanuel Schikaneder kalandos életű színigazgató ajánlotta fel. Csakhamar két újabb megbízást kapott: júliusban egy magát megnevezni nem akaró zenebarát
Requiem-et rendelt nála (csak Mozart halála után derült ki, hogy a megrendelő gróf Walsegg-Stuppach, aki titokban megvásárolt műveket saját kompozícióiként szokott bemutatni). Augusztus közepén pedig prágai barátainak közbenjárására a cseh rendek őt bízták meg a
Titus kegyelme (La Clemenza di Tito) megzenésítésével, a prágai koronázási ünnepségek alkalmára.
Minthogy a koronázás már 1791. szeptember 6-ára volt kitűzve, és a megrendelést későn kézbesítették, kénytelen volt félretenni a befejezés előtt álló Varázsfuvolát, s haladéktalanul belefogott a Titus-ba.
Valószínűleg még augusztusban, utazása közben is komponálva, kimerülten, betegeskedve érkezett Prágába, ahol egészségi állapota még rosszabbra fordult. Ilyen körülmények között természetes, hogy utolsó operája, a Titus kegyelme nem tarozik reprezentatív művei közé és így a bemutatón meg kellett élnie első prágai balsikerét. Ám az opera népszerűsége gyorsan növekedett, és a szeptember 30-i utolsó előadás már nagy sikert aratott.
Otthon szeptember 28-án befejezte a Varázsfuvolát. Két nappal ez után volt a bemutató előadás, melyen Mozart vezette a zenekart, Schikaneder játszotta Papageno szerepét, és Mozart sógornője, Josepha Hofer az Éj Királynőjét. A közönség eleinte hűvösen fogadta az újdonságot, a várakozásában mélyen csalódott zeneszerzőt alig lehetett rábírni, hogy megjelenjék a függöny előtt. A siker azonban előadásról előadásra fokozódott. Közben folyamatosan dolgozott a Requiem-en. November végén ágyba kényszerült. Már nem fejezhette be utolsó művét: a
Lacrimosa írása közben kihullott kezéből a toll. A hiányzó részeket tanítványa, Franz Xaver Süssmayer pótolta a mester vázlatai és utasításai alapján. Ez Mozart legmegrázóbb műve.
1791. december 5-én, közvetlenül éjjel egy óra előtt Mozart bécsi otthonában meghalt. Halálának oka a halotti bizonyítvány szerint heveny köleshimlő, orvosai diagnózisa alapján reumatikus gyulladásos láz.
Az emberiség művészetét oly bőkezűen gazdagító zeneszerzőt senki sem kísérte el utolsó útján. December 7-én a bécsi Szent Márk temető közsírjába temették – a korabeli bécsi szokásnak megfelelően. Sírja ismeretlen maradt.
Constanze a következő években számos kéziratot eladott, majd 1809-ben hozzáment Georg Nikolaus von Nissen (1761-1826) dán diplomatához. Von Nissen rajongott Mozartért, életrajzot is írt róla, mely a szerző halála után, 1828-ban jelent meg.
A Mozart egész munkásságát felölelő jegyzéket Ludwig von Köchel, bécsi botanikus, ásványtudós és pedagógus dolgozta ki. 1862-ben napvilágot látott "Wolfgang Amadé Mozart valamennyi zeneművének kronologikus-tematikus jegyzéke", az úgynevezett Köchel-jegyzék.
