Fidipédia / Előadók

Sanchez, Elvera

Elvera Sanchez Davis (September 1, 1905 – September 2, 2000) amerikai táncos, és Sammy Davis Jr. édesanyja volt.

Bár fia mindig azt állította, hogy anyja puerto rico-i származású volt, később kiderült, csak az 1960-as évek politikai nézetei miatt mondta ezt, édesanyja valóban New Yorkban született, mint egy cigaretta-kereskedő gyermeke.

Elvera Sanchez karrierjét a harlemi Lafayette Színházban alapozta meg. 1923-ban házasodott össze az ugyancsak táncos id. Sammy Davis-szel. Első és egyetlen gyermekük születése után három évvel, 1928-ban, elváltak. Az apa fenntartotta magának a gyermek gondozásának a jogát, és mindenhová magával vitte még turnéja közben is.

Sanchez az Apolló színházban volt vezető táncos 1940-es évekig, a visszavonulásáig, majd 1989-től haláláig tanácsadója a New York-i Egyesület a Nemzeti Sztepptánc Napjáért szervezetnek. 2000-ben hunyt el, négy évvel anyja halála után, ki megélte a 112 éves kort.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG