Fidipédia / Zeneszerző

Prokofjev, Szergej

1891. április 27-én született Szoncovkában. Zenei tanulmányait rendkívül korán, anyja irányításával kezdte, majd Glier és Tanyejev növendékeként folytatta. Első zongoradarabjait ötéves korában írta, nyolcadik életévében pedig teljes operát komponált. 1903-ban került a szentpétervári konzervatóriumba, ahol Ljadov, Rimszkij-Korszakov és Cserepnyin voltak a mesterei, zongorára pedig Annette Jeszipova tanította. Nyilvánosság előtt első ízben 1908-ban szerepelt, maga mutatta be Ördögi látomások című zongoradarabját. 1914-ben általános feltűnést – és nem egyértelmű sikert keltett Szkíták című zenekari szvitjével. 1918-ban világ körüli útra indult: Szibérián, Japánon és Honolulun keresztül érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol egy New York-i zongoraesten mutatkozott be. A chicagói operatársulat felkérésére írta a Három narancs szerelmese című operáját, amelyet 1921-ben mutattak be. E vendégszereplése alkalmával játszotta Chicagóban Harmadik zongoraversenyét is. A húszas évek elején Párizsba ment, ott tíz esztendőt töltött. Közben, 1927-ben látogatást tett a Szovjetunióban is, ahol világhírű zeneszerzőként széles körben ünnepelték. 1932-ben végleg hazatért szülőföldjére. A második világháború idején hazafias szellemű, lelkesítő kompozíciókat alkotott. VII. zongoraszonátájáért 1943-ban kitüntették, azonban 1948-ban több más zeneszerzőtársával együtt Prokofjevet is bírálat érte. Ennek következtetéseit levonva revideálta zeneszerzői módszereit, és megpróbált műveinek direkt politikai mondanivalójával, egyértelműen hagyományos stílusával beilleszkedni az ötvenes évek szellemébe. Megírta a Békeőrségen c. oratóriumot és Téli tábortűz c. szimfonikus szvitjét. 1951-ben ismét kitüntették. Utolsó jelentős kompozícióját, a Kővirág című táncjátékot halála után (1953. március 5. Moszkva) egy évvel, 1954-ben mutatták be Moszkvában. Prokofjev egyike azon kevés zeneszerzőknek, akiknek hasonlíthatatlan egyénisége már legkorábbi műveiben megmutatkozott, és akiknek stílusa a fejlődés során viszonylag alig ment át változáson. Ezt az egyéniséget Prokofjev zenéjében a fanyar és szellemes, mozgékony és rendkívül kifejező dallamosság, a hagyományos közhelyeket szempillantás alatt meghökkentő újdonságokkal váltogató harmóniavilág határozza meg. Zenéje első benyomásra a fintoros, szeszélyes irónia virtuóz megnyilatkozása, de ez a tulajdonsága korántsem kizárólagos: az őszinte és mély érzelmek, nagyszerű (Rómeó és Júlia) vagy kárhozatos (A játékos) szenvedélyek kifejezésére is van eszköze, színe, hangja, költői mélysége.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG