Elhunyt Csemer Géza

2012. január 16-án életének 68. évében elhunyt Csemer Géza író, forgatókönyvíró, színházi rendező, a Reneszánsz Roma Műhely Alapítvány és az ennek keretén belül működő Cigány Színházi Társulás elnöke és rendezője.

Csemer Géza (fotó: Wikipedia.hu)

Csemer Géza 1944. július 18-án született Szegeden. A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát 1973-ban. 1967-1985 között az operaház segédrendezőjeként dolgozott, 1970-től az ORI és a Magyar Média műsorait állította színpadra. A hetvenes években Hej, cigányok címmel folklór-összeállítást készített, cigányklubokat vezetett, szociográfiákat írt a cigányok életéről. 1994 és 1997 között a Napház alapító igazgatójaként dolgozott.

Főbb rendezései között Farkas: Vidróczki, Kálmán: Cirkuszhercegnő, Dunajevszkij: Szabad szél, Erkel: Bánk bán című darabjának színpadra állítását tartják számon. Csemer Géza nevéhez számos musical - Piros karaván (1974), Egyszer egy cigánylány (1975), Cigánykerék (1984), A bestia (1987), Dankó Pista (1993) -, rádiójáték - Forintos doktor (1982), Dankó Pista (1982), Bihari (1982), 36. Rácz Laci (1987) -, színpadi átdolgozás és regény - többek között a Habiszti (1994) - fűződik.

A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett alkotó búcsúztatását január 27-én 9.45 órakor tartják a budapesti Farkasréti temető Makovecz-termében.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Megjelent a teljes Új Pátria sorozat

Végéhez ért a Jövőnk Öröksége projekt: elkészült az 50 CD-ből álló Új Pátria sorozat, valamint négy könyv a Norvég Alap támogatásával.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG